Üzenet
Bajnai cáfol: "mutassa be a felvételt a Fidesz szóvivője!"
Bajnai Gordon cáfolta a Fidesz szóvivőjének azt az állítását, hogy egy nyilatkozatában a devizahiteles családokat tette volna felelőssé helyzetükért, és arra szólította fel Hoppál Pétert, mutassa be a kijelentését bizonyító felvételt.
2013.04.25 21:18MTIAz Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetője csütörtök este Gyulán, az "Együtt. Magyarországért" elnevezésű országjáró program rendezvénye előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "innen, Gyuláról szólítom fel Hoppál Pétert, a Fidesz szóvivőjét, hogy mutassa meg azt a felvételt, szöveget vagy nyilatkozatot, ami bizonyítja, hogy valaha olyat mondtam, hogy a devizahiteles családok maguk tehetnek a terhükről".
A Fidesz szóvivője csütörtöki pécsi sajtótájékoztatóján jelentette ki, hogy a volt miniszterelnök egy friss információ szerint országjárásának szerdai helyszínén arról beszélt, hogy a devizaadósság csapdájába esett családok felelőtlenek, csak maguknak köszönhetik a problémájukat. Bajnai Gordon közölte: ha Hoppál Péter néhány napon belül nem tudja bemutatni az említett tartalmú nyilatkozatot, akkor szóvivőként előtte elveszítette a hitelességét, és arra kéri, nyújtsa be lemondását, mert nem hisz abban, hogy a magyar polgárok olyan embereket szeretnének szóvivőnek, akik nyilvánvalóan hazugságokat akarnak más szájába adni.
Az országjárás programjának Békés megyei rendezvényén Bajnai Gordon mellett Szabó Tímea és Juhász Péter, az Együtt - PM Szövetség társelnökei is részt vettek. A programsorozat Orosházán kezdődött, Békéscsabán folytatódott és Gyulán fejeződött be, lakossági fórummal. A Békés megyei tapasztalatokat összegezve Bajnai Gordon elmondta: a válság és a kedvezőtlen megközelíthetőség rányomja bélyegét a gazdaságra és a foglalkoztatásra, az országos átlagnál kedvezőtlenebbek a mutatók.
Az előrelépés érdekében a volt miniszterelnök szerint javítani kell a megye elérhetőségét a 44-es út fejlesztésével, az országos átlagnál kedvezőtlenebb foglalkoztatási helyzeten a befektetéseket érdemben ösztönző kormány program tud segíteni. Bajnai Gordon kitért a Békés megyei felsőoktatás jelentőségére, fontosnak tartja az intézmény megerősítését, hiszen az - mint mondta - nélkülözhetetlen szerepet tölt be a helyi, tudás alapú gazdaság felépítésében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06