NFA
Nyilvánosságra kell hozni a földpályázatok értékeléseit
Szabó Rebeka: "számos olyan pályázat van, ahol elég nyilvánvaló a visszaélés".
2013.04.17 15:13MTIA Fővárosi Ítélőtábla kedden másodfokon is arra kötelezte a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet (NFA), hogy hozza nyilvánosságra a 2010 novembere és 2012 márciusa közötti állami földbérleti pályázatok pontszámait, értékeléseit és bírálatai lapjait - jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Rebeka.
A független képviselő, aki adatigénylés megtagadása miatt indította a pert tavaly tavasszal az NFA ellen, azt mondta: az ítélettel egy fontos lépést tettek annak érdekében, hogy véget érjen a földpályázatok körüli titkolózás.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusa hangsúlyozta, hogy amint megkapja a pályázatokról kikért információkat, közzé fogja tenni azokat. Hozzátette: a bírósági ítélet alapján a 2012 márciusa óta eltelt időszakra is benyújtja az adatigénylési kérelmét.
Kérdésre válaszolva azt mondta, most több ügyre is fény derülhet, ugyanis "számos olyan pályázat van, ahol elég nyilvánvaló a visszaélés".
Kapcsolódó írások:
- 13 év fegyházat kapott a sorozatos nemi erőszakért
- Kényszervallatás miatt ítéltek el rendőröket
- Megsértette az MSZP-t - elmarasztalták a pécsi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetőjét
- Emberölésért - jogerősen öt év
- Tizenhat év fegyház a brutális gyilkosságért
- Új eljárás lesz a derecskei rablógyilkosság ügyében
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


