Táncválasztó, párválasztó
Tízmillió forintba kerül a kormány táncos párválasztó programja
A rendezvényeken pártalálással, párválasztással, családalapítással kapcsolatos beszélgetések és előadások is várják a résztvevőket.
2013.04.15 14:10MTITízmillió forintból valósul meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott táncos párválasztó program, amelynek célja, hogy a fiatalok számára kulturált körülmények között biztosítsanak lehetőséget a találkozásra, ismerkedésre.
A tárca szociális és családügyért felelős államtitkársága által hétfőn az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a civil kezdeményezés alapján induló rendezvénysorozat május 26-án kezdődik Budapesten és az ország kilenc nagyvárosában.
A rendezvényeken pártalálással, párválasztással, családalapítással kapcsolatos beszélgetések és előadások is várják a résztvevőket, ezek szervezésében a fővárosban és a megyeszékhelyeken működő Család-, Esélyteremtési és Önkéntes Házak is közreműködnek. Ezek mellett lesz táncház, tánctanítás, társastánc, utcabál a Bergendy zenekarral, továbbá mód nyílik beszélgetésekre és játékra is - írta az államtitkárság.
Soltész Miklós szociális államtitkár szerdán jelentette be, hogy Táncválasztó, párválasztó címmel mozgalmat indítanak egyetemista korú fiataloknak, hogy azokat is segítsék, akiknek elfoglaltságaik, a tanulás, a munka mellett gondot okoz a társkeresés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


