Országgyűlés, bizottság
Tobin-ügy - támogatta a bizottság a kormány jelentését
Támogatta az Országgyűlés európai ügyek bizottsága a kormány Tobin-ügyről szóló jelentését és az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslatot, amely elfogadhatatlannak minősíti Viviane Redingnek, az Európai Bizottság alapjogokért, igazságügyért és állampolgárságért felelős biztosának az ügyben tanúsított eljárását.
2013.04.15 14:03MTIAz európai ügyek bizottságának hétfői ülésén Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: az ügyben hozott bírósági ítélet óta minden kormány kérte a 2000-ben Leányfalun két kisgyermeket halálra gázoló Francis Ciarán Tobin kiadatását, Reding így a magyar igazságszolgáltatásról tett nyilatkozatával minden kormánnyal szembehelyezkedett.
Hangsúlyozta: Reding hozzáállása az ügyhöz nem elfogadható a kormány számára. Gruber Attila (Fidesz) az alkotmányügyi bizottság képviseletében kijelentette: nem ez az első alkalom, amikor a biztos meggondolatlanul, sértően fogalmazott, 2010-ben Franciaország ellenszenvét vívta ki, amikor a romák ottani helyzetről nyilatkozott. Egyértelmű és határozott választ kell adni Reding szavaira - közölte.
A jelentés szerint a kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy a biztos párhuzamot vonjon egy egyedi esetben hozott ítélet végrehajtása és az igazságszolgáltatás függetlenségének megítélése között. Elfogadhatatlan, hogy Viviane Reding, akinek a feladata, hogy segítse a "szabadság, biztonság és igazságosság" érvényesülését az unióban, érthetőnek tartja a végrehajtás megtagadását, ezzel bátorítva "az Európai Unió alapértékeinek semmibevételét" - olvasható a dokumentumban.
A határozati javaslat rögzíti: az Országgyűlés elfogadhatatlannak tartja, hogy a biztos "tényekkel alá nem támasztott politikai vélekedése alapján" igazolhatónak tartja az ügyben az uniós alapelvet sértő eljárást. Ékes József (Fidesz) hangsúlyozta: az elmúlt időben többször is meg kellett volna tennie a parlamentnek és a mindenkori kormánynak, hogy érvényt szerez a jogainak, és "nem hajt fejet" minden külföldi törekvés előtt, amely "kárt okoz a társadalomnak".
Ha most erősebben fogalmaz az Országgyűlés, a biztosok talán jobban meggondolják, hogyan nyilatkoznak - jelentette ki. Firtl Mátyás (KDNP), a bizottság alelnöke kiemelte: a képviselők felelősséggel tartoznak a választóiknak, ezért azt a választ kell adniuk, hogy Magyarország nem tűrheti el a történteket.
Szanyi Tibor (MSZP) azt mondta, valóban aggodalomra ad okot, hogy Reding nyilatkozatában összekötött két ügyet, amelyek nincsenek összefüggésben egymással, de a kormány a jelentéssel túlhangsúlyozza, túlreagálja az ügyet.
Véleménye szerint a kormánynak, a parlamenti többségnek és Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek nincs erkölcsi alapja, hogy a történteket így ítélje el, hiszen - mondta - az azeri Ramil Safarov esetében nem voltak aggályaik, hogy letölti-e a büntetését, miután átadták hazájának. (Magyarország augusztus 31-én adta át Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa 2004-es budapesti meggyilkolásáért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Ramil Sahib Safarov azeri katonatisztet, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek.)
Mile Lajos (független) a Tobin-ügyről szólva kiemelte: valóban nem fogadható el, hogy következmények nélkül maradjon egy ilyen bűncselekmény az uniós értékközösségben, de ha az ügy hátterében az Európai Néppárton belüli esetleges viták állnak, jó lenne azokat a párton belül rendezni. A jelentést és a határozati javaslatot a bizottság általános vitára alkalmasnak minősítette, a szocialista tagok tartózkodtak. A Jobbik képviselői nem voltak jelen az ülésen.
Az alkotmányügyi bizottság a nap folyamán ugyancsak támogatta a jelentést és a határozati javaslatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06