Új lendület
A közönyös fiatalokat nyerné meg a Jobbik
A közönyös fiatalok megnyerését nevezte egyik legfontosabb feladatának a Jobbik ifjúsági tagozatának vasárnap megválasztott első elnöke.
2013.04.14 17:31MTIFarkas Gergely, az ellenzéki párt parlamenti képviselője programját újságíróknak ismertetve azt mondta, célja, hogy a Jobbik ifjúsági tagozata a legdinamikusabban fejlődő ifjúsági politikai szervezetből a legnagyobbá váljon.
Elmondta, a tagozat vasárnapi kongresszusán létrejött új, világosabb szervezeti struktúra ehhez új lendületet adhat. A Jobbik 2011-ben létrehozott ifjúsági szervezetét korábban egy a párt elnöksége által kinevezett szervezőbizottság irányította, most pedig saját tagjai közült választott elnököt az immár több mint 120 településen jelen lévő szervezet - fűzte hozzá.
Farkas Gergely kiemelt feladatai között említette a fiatalok kivándorlásának csökkentését, valamint az oktatás minőségének javítását. Kiemelte, egyik első javaslatuk, hogy az állam támogassa az első középfokú nyelvvizsga megszerzését.
Balczó Zoltán, a párt alelnöke hangsúlyozta, a Jobbik vezetése két év után most látta elérkezettnek az időt, hogy az ifjúsági szervezet önállósulva még jobban "ki tudja használni a fiatalok kreativitását". Hangsúlyozta, fontosnak tartják megőrizni népszerűségüket a fiatalok körében, ehhez pedig a fiatalok bevonására van szükség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


