Van még egy technikai probléma
Rogán: nem érheti hátrány a csak az állami nyugdíjkasszába befizetőket
A jogi feltételekről még idén dönteni fog a parlament, s így ez év végére vagy a jövő év elejére mindenki megkapja a számláján a jóváírást.
2013.04.12 10:37MTIA kormány azon dolgozik, hogy azokat se érje hátrány, akik korábban csak az állami nyugdíjrendszerbe fizettek, s nem voltak magán-nyugdíjpénztári tagok - erről beszélt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a TV2 Mokka című műsorában péntek reggel.
Az Országgyűlés hétfőn fogadta el azt a törvényt, amelynek értelmében az állami nyugdíjrendszerben elindulnak az egyéni számlák, amelyekre az ez év eleje után befizetett nyugdíjjárulék összege kerül. Rogán Antal a parlamenti döntés követően újságíróknak azt mondta, még idén jóváírják a korábbi magánnyugdíj-pénztári befizetéseket is.
A Fidesz frakcióvezetője a TV2 műsorában elmondta: ennek jogi feltételeiről még idén dönteni fog a parlament, s így ez év végére vagy a jövő év elejére mindenki megkapja a számláján a jóváírást.
Rogán Antal ugyanakkor elmondta, van még egy technikai probléma, amit meg kell oldaniuk: voltak olyanok, akik nem léptek be a magán-nyugdíjpénztári rendszerbe. Ugyanazt a pénzt ők végig az állami biztosítási rendszerbe fizették, s a korábbi kormányok egyetlen adatot sem tartottak nyilván arról, hogy ők mennyit fizettek. "Ők nem járhatnak rosszabbul" - szögezte le Rogán Antal, hozzátéve: ennek a megoldásán jelenleg is dolgoznak.
Rogán Antal a műsorban azt is kijelentette, hogy lesz további rezsicsökkentés. Ennek kapcsán kitért arra, hogy volt olyan település, ahol 1800 forintról 4500 forintra emelkedett a kéményseprési díj. E téren nem 10 százalékos, hanem "radikális mértékű" csökkenés fog bekövetkezni, mert ez elfogadhatatlan - hangsúlyozta a frakcióvezető.
Azt mondta, van még további lehetőség arra, hogy a következő fűtési szezon előtt, alapvetően a villamos energia és a fűtési költségeknél még egy - maximum 10 százalékos - csökkentést célozzanak meg, de ennek lehetőségét még vizsgálja kormány. Erről közlése szerint a Fidesz a szeptemberi évadnyitó kihelyezett frakcióülésen fog tárgyalni és feltehetően dönteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:22 Ukrajna egy 'korrupt sz?rfészek' - mondta Boris Johnson volt tanácsadója
- 12:20 Újabb repülőgép-baleset árnyékolja be a Boeing vizsgálatát
- 11:36 Energiaügyi Minisztérium: hétmilliárd forint többlettámogatást kapnak a távhőszolgáltatók
- 10:35 Kajak-kenu vk - Négy magyar érem, közte egy arany szombaton délelőtt
- 9:32 Vezérkari főnök: a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra
- 8:10 Kálid Artúr kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját
- 7:01 Ilyen volt a sarki fény, amit a brutális napkitörések szele okozott - képek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06