Együtt 2014-PM
Választási szövetség: Bajnai sikeresen kezelte a válságot
Bajnai Gordon rendbe tett gazdaságot adott át a Fidesznek, amely "új, immár hazai gyártású válságot" okozott Magyarországon.
2013.04.10 20:22MTIAz Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség szerint míg Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején sikeresen kezelte a válságot, addig az "Orbán-rezsim" újabb válságot idézett elő.
A volt kormányfő által vezetett szervezet ezt az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében írta, amelyben a Fidesz egyik új szóvivőjének napközben tartott sajtótájékoztatójára reagáltak. Hoppál Péter újságíróknak hangsúlyozta, hogy amikor Bajnai Gordon neve valamilyen módon felbukkant az elmúlt időszakban, a magyar állam mindig a rövidebbet húzta, apadt a nemzeti vagyon, veszítettek a magyar emberek.
Az Együtt 2014 - PM szerint azonban Bajnai Gordon rendbe tett gazdaságot adott át a Fidesznek, amely "új, immár hazai gyártású válságot" okozott Magyarországon. A gazdaság zsugorodik, a munkahelyek veszélybe kerültek, a forint gyengül, a jól képzett, vállalkozó kedvű fiatalok pedig versenyt menekülnek innen a munkahelyteremtő beruházókkal - fejtik ki, hangsúlyozva: a "hazugság akkor sem válik igazsággá, ha százszor mondják fel: Bajnai Gordon minden, a személyét lejáratni igyekvő hazug állításért a bíróságon vett elégtételt".
Az igazság Bajnai Gordon oldalán áll, a Fidesz-rezsim pedig a hazugság oldalán - fogalmaz az ellenzéki szövetség, amely szerint egyre nő azoknak a tábora, akik átlátnak a szitán, és változást akarnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06