Árvíz
Folytatódik az apadás a Berettyón
A folyó tehermentesítésére Ágotánál telepített hét mobilszivattyú másodpercenként 3,5 köbméter vizet emel át a Nagyiváni tározóba.
2013.04.10 17:58MTITovább apad a Berettyó, de Szeghalomnál még mindig olyan magas a vízállás, hogy fenn kell tartani a harmadfokú árvízvédelmi készültséget - közölte Bara Sándor, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) védelemvezetője szerdán.
Ugyanakkor a folyó felső szakaszán már csak elsőfokú a készenlét - tette hozzá az igazgató.
A Hortobágy-Berettyón továbbra is harmadfokú a készültség. A folyó tehermentesítésére Ágotánál telepített hét mobilszivattyú másodpercenként 3,5 köbméter vizet emel át a Nagyiváni tározóba - ismertette Bara Sándor.
Elmondta azt is, hogy továbbra is másodfokú a készültség a Tisza bal partján, Tiszafüred és Rakamaz között. A folyó árad, Tokajnál szerda reggel 778 centiméter volt a vízállás.
A Tivizig működési terültén csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága: jelenleg összesen 34 950 hektár áll víz alatt, amelyből 7 600 hektár a vetés.
Az igazgatóság mind a 12 belvízvédelmi szakaszon védekezik, négy szakaszon harmadfokú, nyolc védelmi szakaszon másodfokú a készültség - összegezte Bara Sándor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


