Belügyminisztériumi jelentés
Rendkívüli hóhelyzet - Pintér: az érintett állampolgárok jónak ítélték meg a mentést
A belügyminiszter szavai szerint azok, akik a saját bőrükön érezték, tapasztalták a márciusi rendkívüli hóhelyzet nehézségeit, jónak, vagy kiválónak ítélték meg a mentésben részvevők tevékenységét.
2013.04.09 12:15MTIA tárcavezető a bizottsági ülésen, amelyen rendkívül nagy érdeklődés mellett a márciusi rendkívüli időjárási helyzet kezeléséről szóló belügyminisztériumi jelentést tárgyalták, azt mondta, a számos európai országot sújtó rendkívüli időjárás miatt Magyarországon volt a legrosszabb a helyzet. Ehhez képest rendkívül gyorsan és hatékonyan sikerült kiszabadítani az elzárt településeket, járhatóvá tenni az útvonalakat, s helyreállítani az áramszolgáltatást - közölte, s kiemelte, hogy a mentési munkálatokért az EON Zrt.-től, valamint az olasz nagykövetségtől is elismerő leveleket kaptak.
Pintér Sándor ezen felül külön felmérést végeztetett arról, hogy az állampolgárok hogyan ítélték meg a mentési munkálatokat. Elmondta, hogy a legjobb eredmény Hajdú-Bihar megyében született, ahol sokakat - csaknem 54 ezer embert - érintett az áramszolgáltatás kimaradása, s itt az emberek 76 százaléka kifejezetten jónak vagy nagyon jónak találta a helyzet felszámolását. A legrosszabb eredmény közepes lett, ez a fővárosban született.
A belügyminiszter leszögezte, hogy az első közúti baleseteket leszámítva a katasztrófahelyzetben senki sem sérült meg, senki nem hűlt ki, élet nem került olyan veszélybe, amelyet ne tudtak volna elhárítani. A katasztrófavédelem új irányítási rendszere jól vizsgázott - hangsúlyozta.
A Belügyminisztérium a márciusi rendkívüli hóhelyzet kezeléséről egy 6,5 oldalas jelentésben foglalta össze a történteket, s a tapasztalatokat. Pintér Sándor viszont kiemelte, hogy ezen felül rendelkezésre állnak a több száz, illetve több ezer oldalas műveleti naplók is.
Az ülés kezdete előtt 10 perccel a bizottság tagjainak kiosztották az MSZP által készített, mintegy harmincoldalas úgynevezett szembesítő jelentést is. Ez alapján Harangozó Tamás, a bizottság szocialista tagja perceken keresztül intézte kérdéseit Pintér Sándorhoz.
Kocsis Máté (Fidesz), a bizottság elnöke kiemelte, hogy a testület tagjainak esélyük sem volt elolvasni ezt a jelentést, s nem tartja helyesnek, hogy a képviselő egyszerre ennyi kérdést fogalmazott meg a belügyminiszternek.
Pintér Sándor elmondta a többi között, hogy a vidékfejlesztési és a nemzetgazdasági tárca kivételével az összes minisztérium részt vett a helyzet felszámolásában. Ötpercenként adtak ki különböző feladatokat, utasításokat. Az a kérdés, hogy működött-e a katasztrófavédelem Marathon Terra elnevezésű infokommunikációs rendszere, a minisztert - szavai szerint - megfogta, ezért erre későbbre írásos választ ígért. Hozzátette: nem tudja, milyen úton terjedt az információ, de azzal nem volt probléma, az utasításokat végrehajtották.
A tárcavezető azt mondta: a forgalmat akkor kezdték el korlátozni, amikor az emberek veszélyeztetettsége felmerült: elsőként a határforgalmat, majd a kamionforgalmat korlátozták, s a valódi vészhelyzet kialakulásakor további forgalomkorlátozást rendeltek el.
Harangozó Tamás szerint a hatályos törvények alapján sokkal többet tehetett volna a katasztrófavédelem. A kérdés az, hogy rendszerhiba vagy rossz személyi döntések okolhatók a helyzetért - tette hozzá.
Az ülésen megjelent Vadai Ágnes képviselő, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa, valamint Árok Kornél, a Szövetségben Együtt Magyarországért Párt vezetője is.
Vadai Ágnes az ülésen jelezte, szeretné megtekinteni a rendelkezésre álló műveleti naplókat, erre - Pintér Sándor szavai szerint - lehetősége is lesz. A képviselő úgy látta, hogy a hóhelyzet idején, illetve az azt követő nyilatkozatokban hiányzott az empátia. Véleménye szerint a hóhelyzet kezelésének valódi megítélését az állampolgárok az interneten megtették. A képviselő firtatta a felelősségre vonás kérdését.
Csampa Zsolt, a bizottság fideszes alelnöke azt hangsúlyozta, elfogadhatatlannak és etikátlannak tartja azt, hogy egyesek politikai haszonszerzésre használják fel ezt a katasztrófahelyzetet.
Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő azt emelte ki, hogy a BM jelentése lehetett volna önkritikusabb. A szintén jobbikos Jámbor Nándor azt vetette fel, hogy a honvédség járművei, eszközei nélkülözhetetlenek a katasztrófahelyzetek felszámolásában, ezért véleménye szerint az ilyen mentési munkálatokban jobban kellene illeszkedni a honvédség kereteihez.
Dorosz Dávid (független) a jelentésből egyebek mellett a következtetések levonását hiányolta. A képviselő szerint a jelentés önmagában nem elegendő arra, hogy rekonstruálják a történteket, továbbá kihagyja azokat a legfontosabb kérdéseket, hogy mit kellett volna tenni, hogy eredményesebb legyen a mentés, s mit kell tenni, hogy az ehhez hasonló helyzet elkerülhető legyen.
Március 14-én az országban többfelé kezdődött intenzív havazás. A viharos erejű szél miatt kialakult hófúvás számos utat - köztük autópályát is - járhatatlanná tett. Pintér Sándor elmondta: készítettek egy táblázatot. E szerint 146 települést, 292 útszakaszt zárt el a hó, s 192 helyen alakult ki hótorlasz. Több mint 14 ezren rekedtek az utakon. A több mint 318 ezer háztartást érintő áramkimaradást maximum 78, a több mint 89 ezer háztartást érintő vízszolgáltatási kimaradást maximum 32 órán belül szüntették meg - hangsúlyozta a miniszter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06