"Provokációs kísérlet"
BM: a rendőrség tiltani fogja az Adj gázt! elnevezésű felvonulást
A Budapesti Rendőr-főkapitányság "a jogszabályi lehetőségek teljes igénybevételével tiltani fogja a Nemzeti Érzelmű Motorosok egyesületének felvonulását".
2013.04.08 16:52MTIA tárca közleményében azt írta: "határozottan elítéli a Nemzeti Érzelmű Motorosok egyesületének provokációs kísérletét".
A minisztérium emlékeztetett arra: az Élet Menete Alapítvány április 21-én megemlékezést tart a holokauszt áldozatainak tiszteletére. A rendezvény célja a rasszizmustól és szélsőségektől mentes Magyarország építésének támogatása is.
A Nemzeti Érzelmű Motorosok egyesülete ugyanezen a napon kíván rendezvényt tartani.
"A rendezvény kijelölt időpontja, útvonalterve, valamint annak provokatív - Adj gázt! - elnevezése valamennyi jóérzésű embert sérti" - írták.
Az Élet Menete Alapítvány ízléstelen, provokatív akciónak minősítette hétfői közleményében a tervezett motoros demonstrációt.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vasárnap közleményben szólította fel a hatóságokat, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel akadályozzák meg az Élet menetével egy napra szervezett menet megtartását.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szintén ízléstelennek és provokatívnak nevezte a rendezvényt, jelezve, a teljes parlamenti frakciójuk elítéli. A motoros felvonulás miatt tiltakozását fejezte ki az LMP is. A Szabad Emberek Magyarországért ugyancsak közleményben tiltakozott a felvonulás ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


