Árvíz
A Körösökön és a Berettyón marad a harmadfokú készültség
A Körösökön kedd reggelig nem várható változás, továbbra is marad a harmadfokú készültség a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság védelmi területén.
2013.04.08 16:45MTIBak Sándor igazgató az MTI-nek elmondta: a Kettős-Körös tetőzése Békésnél hétfő délelőtt megkezdődött, az árhullám teteje éjszaka éri el a Sebes-Körös torkolatát. Hozzátette: a Sebes-Körös felső szakasza kivételével mindenütt harmadfok fölöttiek a vízállások, az igazgatóság 340 kilométer hosszú védvonalából ez 315 kilométeres szakaszt érint. A védvonalakon növekedik az árvízi jelenségek száma, a fakadóvíz és a talpszivárgás mellett a töltésszivárgás is megfigyelhető, beavatkozást egyelőre nem igényelnek. Az elmúlt 24 órában összesen 998-an láttak el árvízvédelmi szolgálatot, ebből 149 az igazgatósági dolgozó.
A Sebes-Körös tetőzése Körösladánynál kedd reggelre várható, Szeghalomnál szintén. Kiemelte: a Hármas-Körös Gyománál szerda hajnaltól tetőzik, Szarvasnál pedig szerdán éjszakától.
Az előrejelzések szerint a Hármas-Körösön a tetőzések várhatóan 60-100 centiméterrel maradnak el az eddig mért legmagasabb értékektől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


