A gátszakadás egyik szemtanúját is
Iszapömlés - öt tanút hallgatott meg a bíróság
Öt tanút hallgatott meg a vörösiszap-katasztrófa miatt indított büntetőper hétfői tárgyalásán a Veszprémi Törvényszék, közöttük a 2010. október 4-i gátszakadás egyik szemtanúját.
2013.04.08 15:07MTIA Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vörösüzemi területfelelőse, aki annak idején a X-es kazetta melletti X/a tározónál folyó munkálatokat ellenőrizte a hatod- és a nyolcadrendű vádlottal, amikor kiszakadt a tározó északnyugati sarka, a bíróságon tanúként azt mondta: tiszta vörös volt minden, eltűnt az út. Hozzátette, látta, hogy szörnyű a helyzet, de nem tudta megítélni az okozott pusztítást.
Felidézte, a gátszakadáskor semmilyen hanghatást nem hallott. Vallomása szerint a tizennegyedrendű vádlott, P. Sándor szivattyúkezelő odament hozzájuk, hogy "nagy baj van, átszakadt a gát". Ezután látta, hogy víz zúdult ki a tározóból, és hatalmas tömbök csúsztak ki a gát falából.
Kapcsolódó írások:
- Iszapömlés - újabb tanúk meghallgatásával folytatódik a per
- Jogerős ítélet mondta ki a Mal Zrt. kártérítési felelősségét
- A zöldhatóság ellenőrei szerint minden rendben volt a X-es tározónál
- Nem volt veszélyes hulladék a vörösiszap a szakhatóság régi vezetője szerint
- Iszapömlés - hatósági tanú meghallgatásával folytatódott a büntetőper
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


