Előzetes
Iszapömlés - A helyszíni tárgyalás anyagát ismertetik a héten
Újabb tanúk meghallgatásával, illetve a helyszíni tárgyaláson rögzített kép- és hangfelvételek, jegyzőkönyvek ismertetésével folytatódik a héten a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper tárgyalása a Veszprémi Törvényszéken.
2013.04.08 06:55MTIAz ügyben első fokon eljáró bíróság Szabó Györgyi vezette büntetőtanácsa március 21-22-én kétnapos helyszíni tárgyalást tartott a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. gyártelepén a bizonyítási eljárás részeként.
Az április 8. és 12. közötti tárgyalássorozatban hétfőtől több mint 10 tanú meghallgatására kerül sor, csütörtöktől pedig az előre meghatározott vádlottak, hatósági szereplők és védők részvételével lefolytatott helyszíni kihallgatás anyagát ismertetik.
A Mal Zrt. Ajka melletti X-es tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt - az ügyben indult büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.
A gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emeltek vádat a cég vezetői és alkalmazottjai, összesen 15 ember ellen, a büntetőtárgyalás tavaly szeptemberben kezdődött.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


