Feljelentést tesznek
Fidesz: bántalmaztak két aláírásgyűjtőt Budapesten
A Fidesz tájékoztatása szerint támadás ért két középkorú aláírásgyűjtőt péntek délután a főváros XVII. kerületében. A két nő a kormánypártnak a rezsicsökkentés támogatására indított aláírásgyűjtésében vett részt. A párt feljelentést tesz.
2013.04.05 18:59MTISelmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a bántalmazás Rákoskeresztúr városközpontjában, egy közterületi aláírásgyűjtő standnál történt.
A két, 50 év körüli nőre "teljesen indokolatlanul és váratlanul támadt az elkövető", ököllel kezdte őket ütni, egyikük arca komolyabban megsérült, ezért a sértettekhez mentőt kellett hívni - közölte a párt szóvivője, hozzátéve, hogy az elkövető, egy 50 év körüli férfi elhagyta a helyszínt, ahol a rendőrség később tanúkat hallgatott meg.
Selmeczi Gabriella úgy fogalmazott: nem ez az első erőszakos támadás a Fidesz ellen "az elmúlt időszak baloldali gyűlöletkampánya alatt".
"Mint ismert, Bajnai Gordon 'katonái' a Fidesz-székházba törtek be törvénytelenül, három hete Miskolcon a békésen demonstráló kormánypárti civilekkel voltak erőszakosak a helyi szocialista vezetők, és ugyancsak támadás érte a Fidesz honlapját is" - közölte a szóvivő, felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezve a törvénytelen és erőszakos akciókat.
"Magyarország és a magyar emberek a nyugalomra szavaztak 2010-ben" - zárta közleményét a kormánypárti politikus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


