Árvíz/belvíz
Lebontanák az ártéri házakat Litkén
Hat, árterületre épült házat lebontanának, további tizenkettőt pedig felújítanának Litkén, a Nógrád megyei falu erre pályázatot adott be.
2013.04.04 11:09MTIVersegi Zoltán (független) polgármester közölte: a Dózsa és a Zenész úti ingatlanokat az ár- és a belvíz is rendszeresen veszélyezteti, valamennyi épület átvizesedett, a belső falak is omlanak már. Az önkormányzat az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP) kiírására nyújtott be 300 millió forintos pályázatot.
Tájékoztatása szerint két évvel ezelőtt már elbontottak a területen két házat, amelynek lakói a Magyar Vöröskereszt által vásárolt és önkormányzati tulajdonba adott ingatlanokba költöztek. Hasonló módon váltanák ki a hat lebontandó házat is, az önkormányzat a faluban lévő eladó lakásokat vásárolná meg - tette hozzá a faluvezető.
A tervezett bontás és felújítás negyvenegy lakót érint Litkén.
A Dobroda-patak 2010-ben ötször, 2011-ben háromszor, legutóbb pedig vasárnap öntötte el a területet - tette hozzá a polgármester.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


