A legfontosabb beruházás
Felavatták a Magyar Honvédség új Híradó és Informatikai Központját
A központ tevékenységével a Magyar Honvédség és az ország informatikai biztonsága is erősebbé válik - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter a központ keddi átadásán.
2013.04.02 16:30MTIHende Csaba a honvédség egyik legfontosabb beruházásának nevezte a fejlesztést. A tárcavezető kiemelte, hogy korunk egyik legnagyobb biztonságpolitikai kockázata, kihívása a kibernetikai védelem, ezzel a területtel a NATO is kiemelten foglalkozik. "A kibernetikai hadviselés korát éljük - mondta a miniszter -, az első ilyen hadműveletekről még keveset tudnunk, de annyit igen, hogy mind barátaink, mind potenciális ellenfeleink nagy erőforrásokat fordítottak és fordítanak számítástechnikai rendszereik megfelelő védelmére, hogy elkerülhessék egyebek között a katonai, infrastrukturális vagy pénzügyi rendszerük elleni esetleges támadásokat."
Vass Sándor mérnök dandártábornok, a Honvéd Vezérkar híradó, informatikai és információvédelmi csoportfőnöke elmondta: a korábbi központban 2008-ban csőtörés okozott jelentős károkat. Az adatokat sikerült megmenteni, de a berendezések jelentős része megsemmisült.
A csoportfőnök hatalmas előrelépésnek nevezte az új központ kialakítását. Kiemelte: az új, korszerű technológiák alkalmazásával sikerült egységesebbé tenni a honvédség informatikai rendszerét, és ez jelentősen megkönnyíti a felhasználók, vagyis a honvédség állományának mindennapjait, és lehetővé válik a védett adatok biztonságos kezelése is.
Kapcsolódó írások:
- Hende Csaba jelenlétében felavatták a Katonai Tanácsadó Csoport új bázisát
- Az összes magyar katonai egységet meglátogatta Hende Csaba
- Hende erősítené a társadalom és a honvédség kapcsolatát
- Hende Csaba: a vörös csillaggal a kommunizmus tovább él
- Hende: jóváhagyás alatt a honvédségi kibervédelmi koncepció
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


