15 milliárd
A KÉSZ Zrt. építheti át a Kossuth teret
A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. nyerte a Kossuth tér átépítésére kiírt fővállalkozói pályázatot - tájékoztatott az Országgyűlés Hivatala.
2013.03.28 18:23MTIAz Országgyűlés Hivatala a Kossuth tér rekonstrukciójára, a mélygarázs, a látogatóközpont és a Parlamenti Múzeum megépítésére, valamint a tér felszíni rendezése érdekében folytatta le a beszerzési eljárást. A győztes cég az elektronikus árlejtés eredményeként (olyan versenyeztetési forma, amelynek keretében az ajánlattevők egy online rendszeren keresztül tehetnek módosított ajánlatokat) kapta meg a megbízást.
Az Országgyűlés Hivatala és a fővállalkozó által aláírt szerződésben a győztes ajánlattevő nettó 14,63 milliárd forint plusz áfa összegért vállalta, hogy 2014. március 14-ig elvégzi a munkálatokat.
A szerződés a vállalkozási díj 5 százalékában (731,5 millió forint) maximálja az esetlegesen felmerülő pótmunkára felhasználható tartalékkeretet.
Az átalakítás célja, hogy a jelenleginél átgondoltabb térszerkezet mentén újuljon meg a Kossuth tér és környéke; a Steindl Imre Program (SIP) keretében többek között új mélygarázs, térszint alatti látogatóközpont és parlamenti múzeum jön létre a 2014-re zöldebbé váló téren. A rekonstrukció során egy korzót is létrehoznak a Duna-parti oldalon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


