Ő maga tette fel a kérdést
Kóka János marad a frakcióvezető
Senki nem indítványozta a jelenlegi frakcióvezető mandátumának megszüntetését az SZDSZ szerdai budapesti frakcióülésen. Erről Kóka János számolt be az esemény után az újságíróknak.
2008.06.25 15:06MTIElmondta, hogy a frakcióülésen ő maga tette fel a kérdést, van-e ilyen indítvány, de miután ilyen nem hangzott el, a témát levették a napirendről, és személyi kérdésekről nem kívánnak beszélni a jövőben. Kóka János közölte: Fodor Gábor pártelnök kedden azt javasolta, hogy egyikőjük se kezdeményezzen bizalmi, illetve bizalmatlansági szavazást az ügyvivő testületben, illetve a frakcióban.
Ezt azzal indokolta, hogy közös a felelősségük a pártegység fenntartására, vagy ha az a hatalmi harcokban megsérült, akkor maradéktalan helyreállítására. A frakcióvezető arra is kitért, hogy a képviselőcsoport "nyugtalansággal és aggodalommal szemléli a kirobbant hatalmi harcot és pozícióharcot". Mint mondta, a frakcióülés legfontosabb célja az volt, hogy "ezeket a pozícióharcokat egyszer és mindenkorra le tudjuk zárni, és az SZDSZ stratégiájára tudjunk koncentrálni."
Újságírói kérdésre azt mondta: a pártban nincs kettős hatalom, a párt vezetőjét Fodor Gábornak hívják, és ezt mindenki elfogadja. Arra a kérdésre, hogy ki miatt következett be a hatalmi harc, úgy válaszolt: nem felelősöket keresnek, hanem le szeretnék zárni ezt a fejezetet.
Hozzátette: frakcióvezetőként teljes együttműködést és támogatást ajánlott Fodor Gábornak és a szabad demokraták vezető tisztségviselőinek a párt sikere érdekében. Arra a felvetésre, hogy egyes politikusok szerint a szokásjog miatt kellene távoznia a frakció éléről, azt mondta: nincs ilyen szokásjog, mert csaknem 12 éven keresztül nem a pártelnök vezette az SZDSZ képviselőcsoportját. Leszögezte, hogy a szabad demokrata politikusok most már csak stratégiai kérdésekkel akarnak foglalkozni. Ha nyáron újra összehívják az ügyvivői testületet és a frakciót, ennek célja az lesz, hogy a parlamenti pártokkal folytatott tárgyalások alapját jelentő stratégiát egyeztessék.
A szabad demokraták frakcióvezető-helyettesének személye sem változik, továbbra is Gusztos Péter tölti be ezt a tisztséget. Arra a megjegyzésre, amely szerint Gusztos Péter korábban arról beszélt, hogy Kóka Jánosnak távoznia kellene a frakció éléről, úgy reagált: biztos benne, hogy kiválóan együtt tudnak majd dolgozni, mert a politikus magas színvonalon és elkötelezetten végzi frakcióvezető-helyettesi munkáját. A volt pártelnök elmondta, hogy a szerdai frakcióülésen a húsztagú parlamenti frakcióból 15-en vettek részt, három képviselő írásban jelezte álláspontját. Mellettük az ügyvivői testület azon tagjait is meghívták, akik nem országgyűlési képviselők.
A politikus kitért rá, hogy az ülésen több képviselő is élesen bírálta Demszky Gábort, aki hétfőn egy televíziós műsorban arról beszélt, hogy Kóka Jánosnak le kellene mondania a frakcióvezetői posztról. Kóka János elmondása szerint a főpolgármestert bíráló képviselők amellett foglaltak állást, hogy "ahogyan a frakció nem avatkozik be a főváros személyi ügyeibe, ugyanúgy a főpolgármestertől is azt várjuk, hogy bízza a frakcióra a személyi kérdésekkel kapcsolatos döntést".
Hozzátette, hogy az ülésen az is szóba került, hogy aki ilyen, vagy hasonló személyi kérdésekről akár a nyilvánosság előtt, akár a háttérben tárgyal, az a pártnak árt. A frakcióvezető a sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy Fodor Gábor beszámolt azokról a tárgyalásokról, amelyeket az általa vezetett delegáció Orbán Viktorral és Gyurcsány Ferenccel folytatott, és bemutatta a lehetséges stratégiai irányokat. Ennek kapcsán kérdésre válaszolva elmondta, hogy várják a kormány cselekvési tervét, és részben ennek alapján tudják őszre kialakítani ellenzéki stratégiájukat. Hozzátette: a frakció általában támogatja a pártelnök konzultációra vonatkozó elképzeléseit. Az SZDSZ frakciója Eörsi Mátyás lemondása után a gazdasági minisztérium éléről távozó pártelnököt, Kóka Jánost választotta frakcióvezetőnek.
A titkos szavazáson Kóka János a lehetséges 19 voksból 17-et kapott. A frakció vezetését hivatalosan csak két nap múlva vette át, amikor lejárt miniszteri megbízatása. Kóka János június 7-én a szabad demokraták rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Fodor Gáborral mérkőzött meg a pártelnöki posztért, de végül két szavazattal alulmaradt.
Kapcsolódó írások:
- Kihátráltak Kóka János mögül
- MSZP: veszélyeztetné a lakókat a trafó Debrecenben
- Elbeszél egymás mellett Fodor Gábor és Kóka János
- Kóka nem kíván megválni a frakcióvezetői poszttól?
- Kóka: az önálló, független SZDSZ a tét
- Paktumot kötött Gyurcsány és Kóka
- Kóka János az ezermilliárdos adócsökkentési programról
- Kuncze Gábor Kóka Jánost támogatja
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06