A médiatörvény hétfőn elfogadott módosítása

A köztársasági elnök nevezheti ki a médiahatóság vezetőjét

A jövőben a kormányfő helyett az államfő nevezheti ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökét, a miniszterelnök javaslatára.

2013.03.25 19:30MTI

A változtatásokat - amelyeket Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az Európai Unióval és az Európa Tanáccsal folytatott párbeszéd eredményeként terjesztett elő - 258 igen szavazattal, 41 ellenében, 52 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés. A kormánypártok igennel, a Jobbik nemmel szavazott, az MSZP tartózkodott.
   
A törvénymódosítás szerint a miniszterelnöknek a jövőben ki kell kérnie a Közszolgálati Testület, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács, a hírközlési és médiatartalom-szolgáltatók, a műsorterjesztők, továbbá az újságírók országos - legalább öt éve működő - szakmai, érdekképviseleti és önszabályozó szervezeteinek javaslatát, mielőtt megnevezi jelöltjét a médiahatóság élére. A kormányfő a személyi javaslatok után dönt a jelöltről, míg a kinevezési jog az államfőt illeti meg ezután.
   
Az indoklás szerint a köztársasági elnök politikailag semleges közjogi szerepe egyértelműbbé teszi az NMHH elnökének függetlenségét. Szintén a függetlenség garanciájaként említi az indítvány, hogy az NMHH és a médiatanács elnökét, illetve tagjait mandátumuk lejárta után nem lehet újraválasztani, illetve újból kinevezni.
   
A jövőben csak az nevezhető ki a médiahatóság és a médiatanács elnökének, valamint a testület tagjának is, akinek felsőfokú jogi, társadalomtudományi vagy közgazdasági végzettsége van, és legalább ötéves gyakorlatot szerzett médiaszolgáltatások, sajtótermékek hatósági felügyeletében, illetve a hírközlési felügyeletnél, vagy elismert tudományos fokozattal, illetve legalább tízéves oktatói gyakorlattal rendelkezik a médiatudomány területén.
   
Míg a médiaalkotmány eddig azt írta elő a tájékoztatást végző televíziók és rádiók számára, hogy kötelesek hírműsoraikban sokoldalúan, tényszerűen, időszerűen, tárgyilagosan és kiegyensúlyozottan tájékoztatni a meghatározott eseményekről, a most elfogadott változtatással a felsorolás helyébe csak a kiegyensúlyozottság követelménye kerül.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.