Tagad
Bántalmazással vádolják Daher Pierre fideszes képviselőt
Feljelentésében bántalmazással vádolta meg az edelényi Koch Róbert Kórház igazgató főorvosát, fideszes Borsod-Abaúj-Zemplén megyei országgyűlési képviselőt egy nő az MTI értesülése szerint.
2013.03.22 17:57MTIDaher Pierre a hírügynökséggel közölte: nem igaz, hogy bántalmazta volna az asszonyt. A rendőrség hétfőre ígért tájékoztatást. Daher Pierre az MTI-nek azt mondta: a korábban pszichiátrián kezelt asszony elment hozzá irodájába, és ott kiabálni kezdett vele az ajtóban állva.
Közölte: megkérte, hogy menjen ki, mert vendégei vannak, a nő azonban többszöri kérésre sem hagyta abba a kiabálást. A képviselő úgy fogalmazott: "megkértem, tessék kimenni, nem akart kimenni, fogtam a kezét, tessék kimenni, nem akart kimenni." Hozzátette: szó sincs arról, hogy bántalmazta volna a nőt.
A képviselő kihívta a rendőrséget, a vendégeivel átment egy másik irodába, és mire onnan visszajöttek, illetve a rendőrök megérkeztek, a nő már elment. Daher Pierre hozzátette: mind orvosként, mind országgyűlési képviselőként elképzelhetetlennek tartja, hogy bántalmazzon egy embert. Közölte azt is: munkája során sok hasonló emberrel találkozik, nagyon türelmes mindenkivel.
A képviselő arról is beszélt, hogy az asszony - aki sosem volt a betege - az elmúlt hónapokban többször "feljelentette" a kórházat az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál, több levelet írt Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak és Cserháti Péter helyettes államtitkárnak, róla pedig azt állította, nincsen diplomája, illetve szakvizsgája.
Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: az esetről érkezett bejelentés a rendőrségre, részletekről ugyanakkor hétfőn tájékoztatják a sajtót. Egy borsodi honlapnak az asszony azt mondta: szeretett volna beszélni a politikussal a kazincbarcikai kórház további sorsáról. A honlap arról is beszámolt, hogy a nő feljelentette a rendőrségen a képviselőt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Római-parti árvízvédelem - a tervezett mobilgát kettévágná Óbudát
- 8:11 Bódis Kriszta kuratóriumi tag lesz a Fővárosi Szociális Közalapítványban
- 6:09 Fővárosi Közgyűlés - Júniustól emelkednek a BKK-jegyárak
- 22:06 NATO-főtitkár: meghalt négy amerikai katona egy litvániai hadgyakorlaton
- 20:04 Gyászol a Fidesz - újabb váratlan haláleset
- 18:39 A természetvédők szövetsége a génmódosított műhús betiltását sürgeti
- 16:37 Szlovákiában rendkívüli helyzet kihirdetését hagyta jóvá a kormány a száj- és körömfájás miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06