A nemzet közös érdeke
Fazekas: víz és erdő nélkül nincs civilizáció
"A víz és az erdő szoros kapcsolatban áll egymással, és nélkülük nem létezhet civilizáció, ezért védeni, óvni kell mind a vízkészleteket, mind pedig az erdővagyont."
2013.03.22 16:22MTIFazekas Sándor kitüntetéseket adott át a víz világnapja (március 22.) és az erdők világnapja (március 21.) alkalmából tartott ünnepségen. Kiemelte: Magyarország alaptörvénye védi a természeti erőforrásokat, köztük a magyar vízkincset és az erdőket is.
Idézte az alkotmányt, miszerint a vízkészlet a nemzet közös örökségét képezi, amelynek védelme, fenntartása és megőrzése a jövő nemzedékek számára az állam és mindenki kötelessége.
A víz jelentőségét mutatja az is, hogy az élelmiszerek előállításához általában jelentős mennyiségre van szükség. Példaként hozta, hogy mintegy 1000 liter víz szükséges egy liter tej előállításához, egy kilogramm rizs megtermeléséhez pedig 2500-3000 liter víz szükséges.
Egy kiló kukorica megtermeléséhez 900 liter vizet kell felhasználni, a marhahús kilójának előállításához pedig mintegy 9 ezer liter víz felhasználására van szükség.
A miniszter aláhúzta: az erdők védelme, gyarapítása szintén fontos feladat, mivel az erdők csökkentik a klímaváltozás hatásait és kulcsszerepük van a biológiai sokféleség megőrzésében. Kitért arra, hogy az év kiemelkedő eseménye lesz a Budapesti Víz Világtalálkozó, amelyet a Rio+20 folyamat részeként a magyar kormány szervez az ENSZ és a Nemzetközi Víz Tanács bevonásával.
Utalt arra is, hogy a közép-európai év jegyében Magyarország ad otthont a Közép-európai Kezdeményezés miniszteri találkozójának. Ezen megtartják a Zöldnövekedés - előtérben a vidékfejlesztéssel elnevezésű rendezvényt is. A miniszter a víz, illetve az erdők világnapja alkalmából több mint félszáz kitüntetést adott át kiváló szakmai teljesítményekért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


