Decemberben feloszlatták magukat
Időközi választás lesz vasárnap Tiszabőn
A polgármesteri posztért hárman, a hat képviselői helyért pedig harmincan indulnak a vasárnap tartandó tiszabői időközi önkormányzati választáson.
2013.03.22 13:37MTIA Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen azért írták ki a voksolást, mert az önkormányzat tavaly decemberben feloszlatta magát - közölte a helyi választási bizottság elnöke pénteken.
Puzsik László tájékoztatása szerint a polgármesteri tisztségre pályázók közül Szabó Bélát - aki 2002 és 2006 között már volt elöljáró - a Fidesz támogatja, Négyesi Sándor köztisztviselő és Domány István jelenlegi önkormányzati képviselő pedig függetlenként indul. A hat képviselői mandátumra a visszalépések után harmincan pályáznak.
Az 1170 választásra jogosult két szavazókörben vasárnap reggel 6 órától este 7-ig voksolhat.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivataltól kapott korábbi tájékoztatás szerint Tiszabő képviselő-testülete tavaly december 28-án hozott határozatával név szerinti szavazással, minősített többséggel oszlatta fel magát.
Az új önkormányzat megválasztásáig hivatalban maradó képviselő-testület január 7-ei ülésén - a képviselők közül választott háromtagú vizsgálóbizottság javaslatára - kimondta Farkas Barnabás független polgármester összeférhetetlenségét, miután az elöljáró az állammal szembeni köztartozását nem rendezte. A testület ugyanezen határozatával a polgármester jogviszonyát január 7-én megszüntette.
Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék szóvivője korábban az MTI-nek elmondta: Farkas Barnabás a település jegyzőjével és két képviselővel együtt vádlottként szerepel abban büntetőperben, amely hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt tavaly november 26-án kezdődött a törvényszéken.
Hozzátette: a több mint 200 oldalas vádiratban 65 embert vádoltak meg. A vádlottak 2006 és 2009 között csaknem 120 ingatlan esetében jogosulatlanul igényeltek lakáscélú szociálpolitikai támogatást. A legtöbb ilyen ügylet - több mint száz - tiszabői ingatlanokhoz kapcsolódott, de Fegyverneken, Jánoshidán, Tiszaroffon, Tiszagyendán és Tiszakeszin is volt rájuk példa.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


