Országgyűlés
Szanyi Tibor bemutatott - maximális pénzbírságot követel Kövér
A lehető legnagyobb mértékű pénzbírság kiszabását javasolja Kövér László, az Országgyűlés elnöke Szanyi Tiborra, amiért az MSZP-s képviselő a parlament hétfői ülésén középős ujját felfelé tartva "bemutatott" a többi frakció felé.
2013.03.21 11:51MTIA házbizottság csütörtöki ülése után az Országgyűlés sajtófőnöke, Szilágyi Zoltán elmondta: az országgyűlési törvény értelmében a havi képviselői tiszteletdíj legfeljebb egyharmadát lehet bírságként kiszabni ilyen esetekben, ez jelenleg 131 ezer 400 forint. Kövér László előterjesztéséről az Országgyűlés a hétfői ülésén, a személyi döntések között, vita nélkül szavaz. A javaslat elfogadásához a képviselők egyszerű többségének igen szavazata szükséges.
Szanyi Tibor az Országgyűlés hétfői ülésén az általa elmondott interpellációt követően középső ujját felfelé tartva "bemutatott" a többi frakció irányába. Erről Balla György a Fidesz frakcióigazgatója számolt be hétfőn újságíróknak. A kormánypárti politikus egy fényképet is megmutatott a tájékoztatóján, amelyen látszik, ahogy Szanyi Tibor az interpellációjának elmondása után már leült a helyére és a bal kezével, a középső ujját felfelé tartva a tőle balra lévő képviselők felé int.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06