Tizenkét év börtönt kapott
Elvette a már halott nő két mobiltelefonját is
Tizenkét esztendei börtönre ítélte szerdán meghozott első fokú, nem jogerős ítéletében a Győri Törvényszék azt a férfit, aki tavaly nyáron megfojtotta élettársát a kisalföldi megyeszékhelyen.
2013.03.20 17:20MTINémeth Csaba bíró az ítélethirdetéskor elmondta: a vádlott beismerte az emberölést, és a tanúk vallomása, valamint a későbbi sértett feljelentése alapján zaklatásban is elmarasztalták. Hozzátette: kifosztásnak minősül, hogy a vádlott elvette a már halott nő két mobiltelefonját, azokból- mint vallotta - arról akart meggyőződni, hogy tényleg volt-e mással kapcsolata az asszonynak, mint ő azt gyanította.
A bíró szerint semmilyen méltányolható körülmény nem támasztja alá azt a védői kérést, hogy mondják ki: a vádlott erős felindultságban követte el tettét. Az ügyvéd a tárgyalás során azt hangoztatta: a kézzel kezdett, majd egy nyakra hurkolt törölközővel befejezett emberöléshez vivő láncolatot az indította be, hogy védence megalázva érezte magát, amikor a későbbi áldozat egy vita hevében hozzávágta azt a százezer forintot, amit tőle kapott. Ráadásul, jegyezte meg a bíró, a férfi a tárgyalások során mindvégig saját sérelmeit, valamint azt hangoztatta, mennyi pénzt kötött az asszonyra, sokkal fontosabbnak látszottak számára az anyagiak, mint a párkapcsolat.
Németh Csaba kiemelte: a férfi javára írták, hogy büntetlen előéletű, tettéről feltáró beismerő vallomást tett. Hozzátette: a vádlotton "nem láttunk megbánást, egy fikarcnyit sem", amit elmondott, az sokkal inkább tettének önigazolása volt. Mindezek alapján a halmazat középértékének közelében állapították meg büntetését - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


