Szakszervezetekkel tárgyalt
Hoffmann: a nyáron megszülethet az ágazati kollektív szerződés
Jó esély van arra, hogy a nyár folyamán megszülessen az ágazati kollektív szerződés - mondta Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár, miután öt érdekvédelmi pedagógusszervezettel tárgyalt szerdán a fővárosban.
2013.03.20 17:04MTIAz ágazati kollektív szerződés ügyében kérték a szakszervezetek javaslatait, és jó esély van arra, hogy ezeket áprilisban megkapják, és a nyáron meg tudják kötni a megállapodást - fejtette ki a köznevelési államtitkár. Megjegyezte: ismeretei szerint ilyen jellegű dokumentum szakszervezetek és ágazatok között más területen nem született, és nagy reményeket fűznek hozzá.
Hoffmann Rózsa kitért a heti 32 óra kötött munkaidő kérdésére is, mint mondta, ezt az időt pedagógiai munkával kell eltölteniük a pedagógusoknak, és abba sok minden besorolható, még az órára való készülés is. Az a fő cél, hogy minél több időt a gyerekekkel töltsenek el a pedagógusok, mert erre van szüksége a társadalomnak - mutatott rá.
Kérdésre válaszolva a köznevelési államtitkár azt mondta, nem tud előre megjelölni olyan témát, amelyről a tárgyalásokon nem tudnak majd megállapodni, hiszen az a cél, hogy egyezségre jussanak. Ahhoz ugyanakkor ragaszkodnak, hogy a megállapodásban rögzített alapelvek ne sérüljenek - jelezte.
Közölte: működik az állami fenntartásba vételt áttekintő monitoringbizottság is, az eddigi tapasztalatokat a jövő hétre összegyűjtik. Szólt még arról, hogy nagyon sok jó javaslat érkezett a szakszervezetektől, ezeket be tudták építeni a készülő jogszabályokba.
Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az MTI kérdésére azt mondta: április 30-ig elkészül a foglalkoztatással összefüggő kormányrendelet, amely tartalmazza majd a pedagógusok munkaidejére, minősítési rendszerére vonatkozó szabályozást. Azt is javasolták a szerdai találkozón, hogy a költségvetési vagy a köznevelési törvényben jelenjen meg a finanszírozott álláshelyek kiszámításának módja - fűzte hozzá.
Jelezte: a hosszú távú tervezhetőséget és a pedagógusok biztonságát az szolgálja, ha a köznevelési törvényben jelenik meg ennek metódusa.
Hangsúlyozta, hogy azokban a kérdésekben, amelyekben megegyeztek, folyik a szakmai munka a szakszervezetek és az államtitkárság szakértői között.
Megerősítette, hogy a kollektív szerződés első, nyers változatát a szakszervezetek készítik majd el, és hozzátette: eddig ennek megkötését az tette lehetetlenné, hogy 2600 intézményfenntartó önkormányzat volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


