Teljes tisztújítás mellett
Társelnököket választ hétvégén az LMP
Az LMP a hétvégén egy budapesti szállodában tartja kétnapos, XXIII. kongresszusát, amelynek során a teljes tisztújítás mellett egy női és egy férfi társelnököt is választanak.
2013.03.20 11:57MTIHeltai László szóvivő közölte: megválasztják az LMP országos választmányának 11 tagját, akik mellett a testületbe automatikusan bekerül majd a két elnök is. Emellett a kongresszus az országos politikai tanácsba is beválaszt 13 tagot és megújítja a párt etikai bizottságát.
A jelöléseket keddig kellett leadni, de Heltai László neveket egyelőre nem akart elárulni, mert az etikai bizottság péntekig még vizsgálja a jelölések érvényességét. A jelölteknek az indulásukhoz programot kellet benyújtaniuk és arról is be kellet számolniuk, hogy milyen, a párthoz kapcsolódó jövedelmekkel rendelkeznek.
A szóvivő arra is kitért, hogy az előző, két hete tartott kongresszus döntött a pártigazgatói poszt létrehozásáról. Őt viszont nem a kongresszus választja, az országos választmány pályázatot írt ki a posztra. A pártigazgató személyéről várhatóan két héten belül döntenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


