Van már áram
Minden településen kigyúlhatnak a fények Szabolcsban!
Minden településen van már áram Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a középfeszültségű hálózaton 99 százalékos arányban sikerült elhárítni a rossz időjárás okozta üzemzavart kedd délutánra.
2013.03.19 17:56MTIEgyházi Nikoletta, az E.ON Zrt. szóvivője elmondta, hogy valamennyi településre visszakapcsolták az áramot, néhány fogyasztói helyen viszont még előfordulhat, hogy kisfeszültségű hálózati vagy egyedi hiba miatt továbbra sincs szolgáltatás.
Hozzátette: a szakemberek az adódó hibák elhárítását is megkezdték, s amíg az megtörténik, igyekeznek aggregátorokkal biztosítani az áramot.
A szóvivő tájékoztatása szerint elsősorban ott helyeznek üzembe áramfejlesztőt, ahol csoportos hiba fordul elő, például ha egy-egy utcában, utcarészben nincs még szolgáltatás.
A kisfeszültségű hálózati és az egyedi hibák elhárítását szerda délig mindenütt szeretnék befejezni - tette hozzá.
Azt, hogy hány településen, fogyasztói helyen lehet még továbbra is áramszünet, a szóvivő nem tudta megmondani, mivel azokat folyamatosan, a beérkező jelzések alapján összesítik. Megjegyezte, hogy településenként néhány, esetleg néhány tucatnyi fogyasztói helyről lehet csak szó.
Az E.ON Zrt.-nél még nem készült felmérés arról sem, hogy a csütörtöki-pénteki rossz időjárás mekkora kárt okozott a cégnek. A korábbi felmérések több mint ötezer kilométernyi vezetékrongálódásról szóltak, kétszázat meghaladta az oszloptörések száma, csaknem háromszáz helyen szakadt el a vezeték, és megközelítőleg ezer szigetelőtörést regisztráltak az első napokban.
A nagy kiterjedésű üzemzavar 98 szabolcsi település mintegy százezer lakosát érintette, a települések több mint egyharmadánál csütörtöktől kedd délutánig tartott az áramkimaradás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06