A "hókáosz" ügyében
MSZP: a felelősök össze-vissza hazudoznak
A "hókáosz" ügyében a felelősök "hazudoznak össze-vissza és hülyének kívánják nézni az embereket". Gúr Nándor leszögezte: ha egy országban vészhelyzet alakul ki, akkor a kormány felelőssége, hogy azt kezelje.
2013.03.17 18:52MTIA politikus megjegyezte: már a 7 és 15 napos előrejelzésekből is látszott, hogy március 15-én nagyobb mennyiségű csapadék hullhat és akár hóátfúvások is lehetnek. A politikus hangsúlyozta, ennek ellenére szerdán semmilyen megelőző intézkedés nem történt. Hozzátette: a csütörtöki nap is így kezdődött, még a hófogókat sem tették vissza a helyükre.
A kálváriát nem a hideg és a szél, hanem azok az emberek okozták, akiknek az lett volna a dolguk, hogy megelőzzék a bajt, "Orbántól, Pintérig" - jelentette ki. Meggyőződése szerint akiknek ez lett volna a dolguk, azok nem hozták meg a megfelelő intézkedéseket. Megkérdezte, hogy ha Pintér Sándor belügyminiszter szerint felelőtlenek azok, akik útnak indultak, akkor az úton 15 órát töltő Giró-Szász András kormányszóvivő is felelőtlen-e.
Megismételte korábbi bejelentésüket, amelyek szerint az MSZP egy vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi, amelyik a hétvégi havazás és az annak nyomán kialakult káosz hátterét tárná fel. Hangsúlyozta: nem azért van szükség a bizottságra, mert mindenáron felelősöket akarnak keresni, hanem azért, mert az ilyen helyzeteket a későbbiekben el kell kerülni.
Ha Magyarországot egy nagy földrengés vagy más hasonló horderejű természeti katasztrófa sújtja, akkor a hétvégén látható felelőtlenségnek és káosznak embernek sokasága lehetne a vesztese - jelentette ki. Csak annak köszönhető, hogy ez nem így történt, hogy az emberek összefogtak egymással, a "civilek, az önkéntesek, a posztoló rendőr, a mentős, a tűzoltó tette a dolgát, még ha nem is kapott egyértelmű útmutatást, nekik még egyszer köszönet".
Arra az újságírói felvetésre, hogy 2006. augusztus 20-án az MSZP-kormány csődöt mondott a fővárosra lecsapó vihar kezelésekor, azt felelte: akkor egész más volt az intézkedésre rendelkezésre álló idő, mert csak három órával korábban lehetett csak tudni, hogy hol és mi fog történni. Hozzátette: akkor az esemény szervezőjét megbüntették. Hozzátette: tudomása szerint a katasztrófavédelem vezetője is megrovást kapott. Most viszont a kormány a bizottság felállítását, a helyzet tisztázását sem támogatja - jelentette ki Gúr Nándor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


