A katasztrófavédelem ügyeletét megerősítették
Több mint nyolcvan település van még áram nélkül Szabolcsban
Nyolcvanegy település van még áramszolgáltatás nélkül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az üzemzavar csaknem 60 ezer háztartást érint .
2013.03.15 19:46MTIA térségi katasztrófavédelmi igazgatóság munkatársának, Tóth Gabriellának a tájékoztatása szerint továbbra is le van zárva az Újfehértó és Hajdúdorog közötti útszakasz.
Nehezen járható a Butykatelep és Nagykálló, a Csegöld és Rozsály, a Kemecse és Vasmegyer, valamint a Berkesz és Demecser közötti út. Nyíregyházán három melegedőhelyiséget jelöltek ki az áramkimaradás miatt fűtés nélkül maradt lakóknak.
Emellett a Zrínyi Ilona Gimnázium kollégiumában 15 embert helyeztek el, akiket a vasútállomásról vittek a kollégiumba. Mátészalkán a polgármesteri hivatal aulája is nyitva áll a lakosság előtt, ezt viszont nem vették még igénybe.
Más településen egyelőre nem igényelték a melegedők megnyitását - tette hozzá a főhadnagy.
A katasztrófavédelem megyei ügyeletét megerősítették, így már hét ügyeletes kezeli a hívásokat az igazgatóságon.
A közútkezelő megyei ügyeletének tájékoztatása szerint jelenleg 33 gép dolgozik a megye közúthálózatán, az utóbbi órákban csökkent az elakadt és mentésre váró járművek száma.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


