Nincs szükség megszorításokra?
A többség nem helyeselte Orbán kiszivárgott beszédét
A május végén kiszivárogtatott Orbán-beszéd sokak érdeklődését felkeltette, de általában nem helyeselték az elhangzottakat - ez derült ki a Népszabadság számára június elején végzett Medián-felmérésből.
2008.06.24 07:32Népszabadság, MediánA lap keddi számában közölt, 1.200 ember személyes megkérdezésén alapuló felmérés szerint az Orbán-beszédből kiszivárgott részleteket a megkérdezettek többsége helytelenítette. A legnagyobb elutasítást az a javaslat kapta, amelyet azóta fideszes és kereszténydemokrata vezetők is igyekeztek finomítani, vagyis hogy reálértéken fagyasszák be a nyugdíjakat. Valamivel kisebb mértékben, de általában azt is helytelenítenék a válaszadók, ha a Fidesz kormányra kerülésével felülvizsgálnák - s ha szükséges, leállítanák a nagy állami beruházások egy részét.
A Fidesz első embere a jelek szerint hibát követett el a nyugdíj befagyasztásával és néhány nagyberuházás átvilágításával esetlegesen a munkálatok átmeneti leállításával, mert az emberek jelentős részét komolyan meg lehet ijeszteni a gazdasági megszorítások rémével.
A válaszadók jelentős része egyáltalán nem ebben látja a kiutat a gazdasági nehézségekből: a relatív többség, tehát minden második ember úgy véli, az ország helyzetének javításához nincs szükség megszorításokra. Ezt a nyugdíjasok majdnem fele így gondolja, a fiatal demokraták szavazói közül pedig még többen, tízből hatan utasítják el, hogy további megszorításokkal igyekezzenek az ország helyzetén javítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


