Nagy baj lenne a kettős hatalom
Kókának fel kellene állni a SZDSZ frakcióvezetői székéből
Demszky Gábor szerint az SZDSZ-nek egyfejűnek kell lenni, így Kókának fel kellene állni a szabad demokraták frakcióvezetői székéből. Ha nem teszi önként, akkor a főpolgármester szerint lesz elég erő a felállításához.
2008.06.24 06:45MTIErről a szabad demokrata politikus az ATV Egyenes beszéd című hétfő esti műsorában beszélt a tévé MTI-nek megküldött összefoglalója szerint. Elég nagy baj lenne, ha az SZDSZ-en belül kettős hatalom alakulna ki, ugyanis egy ilyen kis párt esetében ez szakadással járna, illetve nevetségessé válnának a liberálisok, mondta Demszky Gábor a dokumentum szerint.
A főpolgármester azt is közölte, hogy nem volt Fodor elkötelezettje, s ha most Kóka lenne a pártelnök, akkor Fodornak mondaná, hogy lépjen vissza. De így Kókának mondja, hogy adja át a frakcióvezetői posztot Fodornak, vagy annak, akit Fodor felkér. Demszky szerint az lenne a legoptimálisabb, ha Kóka magától távozna, mert nem lenne szerencsés belemenni egy hatalmi szkanderezésbe. Ám, ha mégis így lesz, akkor Fodor Gábornak a főpolgármester szerint megvan a többsége, hogy lenyomja Kókát - olvasható a tévé összefoglalójában.
Azzal viszont egyetért a liberális ügyvivő a dokumentum szerint, hogy Kókának mindenképp jár valamilyen kárpótlás, ám arról nem beszélt, hogy a frakcióvezetés átadásért cserébe mit ajánlhatna fel neki az SZDSZ. Azt viszont szóba hozta, hogy az ő, azaz a főpolgármester posztját 18 éve nem szokta más liberális politikus szeretni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


