Átmenetinek tekinthető
Varga: a kormánynak nem érdeke a tartós forintgyengülés
A jelenlegi forintgyengülés ugyan átmenetinek tekinthető Varga Mihály szerint, de a kormány nem érdekelt az árfolyam tartós gyengülésében, és ha szükséges, reagálni fog.
2013.03.11 16:39MTIAz új nemzetgazdasági miniszter beiktatása utáni első sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten azt mondta: a forint jelenlegi gyengülése átmenetinek tekinthető, kormányzati reakció csak akkor szükséges, ha az árfolyam tartósan és jelentősen tér el a költségvetésben szereplő 285 forintos euróárfolyam-szinttől. Utóbbit a kormányzati gondolkodás és gazdaságpolitika egyik "horgonyának" nevezte.
Úgy fogalmazott: a devizapiaci hullámzást mindig "az élet hozza magával"; van amikor belső, van amikor külső okai vannak. Az elmúlt két évben az átmeneti árfolyam-ingadozások után a piac mindig megnyugodott és visszakorrigált abba a tartományba, ahova a kormány azt tervezte - mondta, hozzátéve, hogy most is ezt várja.
"Adjunk egy kis időt a forintnak" - fogalmazott. Leszögezte: miniszterként a rövid távú devizapiaci ingadozásokkal nem kíván foglalkozni, a kormány cselekvőképes, ha kell, reagál. Mint mondta, a kormány parlamenti többsége jelentős, ami mindenképpen akcióképességet ad a kormánynak, hogy, ha szükségét látja, be tudjon avatkozni.
Varga Mihály elmondta: a kormányzat január közepe óta aktívan foglalkozik gazdaságpolitikai kérdésekkel, és folyamatosan mérlegeli, hogy a gazdasági folyamatok eltérnek-e a költségvetésben szereplő pályától. "Rendelkezünk azzal a tervvel, A-tervvel, B-tervvel, C-tervvel, ami ahhoz szükséges, hogy ilyenkor használjuk azokat az eszközöket, amelyek a piaci bizalom stabilizálásához szükségesek" - fogalmazott.
A tárcavezető leszögezte: pénzügyminiszterként, majd az IMF-tárgyalásokért felelős miniszterként elég sok olyan eszközt gyűjtött össze, amit, ha szükséges, akkor alkalmazni lehet. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az a fajta kitettség, amellyel az ország jelenleg rendelkezik - nemcsak az államadósság, hanem a lakosság és a vállalatok eladósodottsága tekintetében - a kormányt nem teszi érdekeltté abban, hogy a forint tartósan gyengüljön.
Elmondta: a kormány ezért csökkentette az államadósságot és az államháztartási hiányt, továbbá ezért vezetett be olyan intézkedéseket, amelyek csökkentették a lakossági és önkormányzati adósságszintet. "Ebbe a logikai folyamatba nem illik bele az, hogy a forint árfolyama tartósan gyengüljön" - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06