Az alkotmány nem játék!
Az Alkotmánybíróságnál ért véget a tiltakozás
Az Alkotmánybíróság épületénél véget ért az a tüntetés, amelyet Az alkotmány nem játék! elnevezésű, civilek által szervezett fővárosi, Alkotmány utcai demonstráció folytatásaként tartottak több mint ezer ember részvételével.
2013.03.09 19:35MTIAz alaptörvény tervezett negyedik módosítása ellen tartott demonstráció néhány ezer résztvevője közül mintegy ezren az Alkotmány utcából a Képviselői Irodaházhoz vonultak, ahol hangosbeszélőn részleteket olvastak fel a Fidesz 1989-es programjából, majd a demonstrálók elindultak az Alkotmánybíróság épülete felé.
Az MTI tudósítóinak beszámolója szerint az Alkotmánybíróság (Ab) épületének bejáratát a rendőrség hármas sorfallal védte.
Az épület előtt a felszólalók a többi között arról beszéltek: azért gyűltek össze, mert "ezek az utolsó napok, amikor még létezik az Alkotmánybíróság", illetve azért, mert álláspontjuk szerint az Ab-t, illetve valamennyi magyar állampolgár jogát megsértik azok, akik negyedszer módosítják az alaptörvényt.
Az egyik felszólaló szerint, amit 1989-ben akart a Fidesz, azt akarják most ők, és a jelenlegi Fidesz most éppen ezt akarja "eltiporni". Fiatalok vagytok? - kérdezte egy másik szónok, amire a tömeg igennel válaszolt. Demokraták vagytok? - kérdezte ezt követően. A tüntetők erre is igennel feleltek. Akkor készítsünk egy új alkotmányt - biztatta a jelenlévőket a kérdező.
A rendezvény azzal ért véget, hogy elhangzott: a tiltakozást hétfőn a Sándor-palotánál folytatják annak érdekében, hogy az államfő ne írja alá az alaptörvény módosítását.
A rendezvényen rendőri intézkedésre nem volt szükség - mondta Kovács Viktória, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06