"A módosítások aláássák a jogállamot"
Alaptörvény-módosítás: európai vizsgálatot kért több civil szervezet
Az alaptörvény tervezett negyedik módosításának európai vizsgálatát kérte a Magyar Helsinki Bizottság, az Eötvös Károly Intézet (EKINT) és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).
2013.03.05 16:38MTIA civil szervezetek az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményükben azt írták: levélben fordultak az Európa Tanács főtitkárához, illetve az Európai Unió alapjogi biztosához, és tájékoztatták az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének jelentéstevőit Magyarország alaptörvényének tervezett negyedik módosítása ügyében. A civilek elsősorban azt kérték, hogy a Velencei Bizottság véleményezze az alaptörvény tervezett módosítását.
A három szervezet szerint "a módosítások aláássák a jogállamot és az alkotmányosságot Magyarországon azzal, hogy tovább gyengítik az Alkotmánybíróságnak a parlament fölötti kontrollját, valamint azzal, hogy ismételten és tömegesen az alaptörvényben rögzítenék azokat a szabályokat, amelyeket az Alkotmánybíróság korábban alkotmányellenesnek, illetve az Emberi Jogok Európai Egyezményével ellentétesnek talált".
A három szervezet arra kérte Thorbjorn Jaglandot, az Európa Tanács főtitkárát, hogy a jogállamiság, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezményében biztosított jogok magyarországi érvényesülése érdekében kérje fel a Velencei Bizottságot az alaptörvény tervezett negyedik módosításának véleményezésére. Viviane Redinget, az Európai Unió alapjogi biztosát pedig arra, hogy "minden rendelkezésére álló eszközzel" lépjen fel az Európai Unióról szóló szerződésben foglalt értékek magyar jogrendszerben való érvényesüléséért.
Közleményükben kitértek arra is, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének raportőreivel - magyarországi látogatásuk során - személyesen osztották meg fenntartásaikat a módosításokkal kapcsolatban. Mint írták, az Európa Tanács ezután dönt majd arról, hogy, indokolt-e eljárást indítani Magyarország ellen az emberi jogok egyezményében foglalt kötelezettségek súlyos megsértése miatt.
A Fidesz és a KDNP képviselői azt követően terjesztették a parlament elé a negyedik módosítást, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) korábban megsemmisítette az átmeneti rendelkezések több passzusát; az előterjesztés ezek egy részét építené be az alaptörvénybe.
A kormánypártok az alaptörvényben rögzítenék a többi között a hallgatói szerződés lehetőségét, valamint azt, hogy az Ab az értelmezés során nem vehetné figyelembe az alaptörvény hatálybalépése előtt hozott Ab-határozatokat és azok indoklását. Az előterjesztés rögzíti, hogy a családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony, és megváltoztatná a véleménynyilvánításról szóló részt is. Ugyancsak az alaptörvénybe kerülne a választásokat megelőző kampány egyes elemeinek szabályozása. A hajléktalanok ügyét is alkotmányos szintre emelnék a kormánypártok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:03 Több halálos áldozatot követelt a Milton hurrikán Floridában, millióknál szünetel az áramszolgáltatás
- 8:01 Először jelent meg a nyilvánosság előtt kemoterápiás kezelésének befejezése óta Katalin walesi hercegnő
- 6:00 Futóverseny miatt forgalomkorlátozások lesznek a hétvégén Budapesten
- 22:57 Alapvetően száraz, napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel a hétvégén
- 20:56 Balesetben meghalt egy férfi a Pest vármegyei Valkó közelében
- 18:55 Infúzió véna nélküli, fájdalommentes beadását kezdte meg a Heim Pál gyermekkórház
- 16:51 Barlangfürdőtűz - Lázár János: a kormány részt vesz a barlangfürdő újjáépítésében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06