Decemberben feloszlottak
Időközi önkormányzati választás lesz Harkányban
Polgármestert és képviselőket is választanak Harkányban vasárnap, mert a baranyai város testülete tavaly decemberben feloszlatta magát.
2013.03.04 10:55MTIBíró Károly jegyző hétfőn elmondta: a polgármesteri tisztségért a korábbi vezető, a független Imri Sándor, valamint a fideszes Baksai Tamás verseng, a hat képviselői helyre huszonheten pályáznak. A képviselőjelöltek közül három a Fidesz, kettő a KDNP, egy az FKGP, egy a KDNP-FKGP színeiben indul, a többiek függetlenek.
A mintegy 4200 lakosú Harkány 3535 választópolgára reggel hat és este hét óra között voksolhat.
Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a képviselő-testület tavaly december 14-én feloszlatta magát, miután Imri Sándor polgármester az ülésen annak ellenére nem mondott le, hogy Horváth Tamás fideszes alpolgármester a képviselők nevében bizalmatlansági indítványt nyújtott be vele szemben.
A hatból öt képviselő által jegyzett indítványban a testület tagjai úgy nyilatkoztak, hogy "a közösség első embere ideológiailag és politikailag is más irányba akarja vinni a várost, mint amire a választóik felhatalmazták". Értékelésük szerint a polgármester "kétéves tevékenységével bizonytalanságot kelt gazdasági és pénzügyi körökben, valamint bizalmatlanságot a közösség életében".
Imri Sándor az MTI-nek akkor azt mondta: véleménye szerint a munkáját jól végezte, megválasztása óta folyamatosan a város érdekeit védte. "Úgy gondolom, bizonyos érdekköröknek gátja vagyok" - jegyezte meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


