Antall Józsefre emlékeztett az MDF
Dávid Ibolya: konzervatív fordulatra van szükség - fotók a juniálisról
Konzervatív fordulatra van szükség - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke szombaton a somlóvásárhelyi nagyréten tartott Szabadság-napi megemlékezésen, mintegy 300-400 érdeklődő jelenlétében.
2008.06.22 10:07MTI
- A kormányzat ugyanis gyakorlatilag deklarálta, hogy a bársonyos semmittevés útjára kíván lépni, s a szükséges változtatások meglépése helyett inkább csak a törzsszavazóit szeretné visszaszerezni" - tette hozzá az ellenzéki politikus. Szerinte azonban a Gyurcsány-kabinet körül "egyre inkább ritkul a levegő - mondta Dávid Ibolya, a fözőversennyel egybekötött szónoklatán.
- A szocialisták "hű fegyverhordozója, az SZDSZ" pedig a hatalomnak abból a részéből nem kért, amely hátrányokkal jár, az előnyeiből azonban továbbra is részesülni akar - vélekedett Dávid Ibolya. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy "a két nagy párt populizmusa váltakozva járult hozzá az elmúlt években ahhoz, hogy hazánk a tönk szélére került.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06