Fontos a kapcsolattartás
Egyeztetésre törekszik a Tűzoltó Szövetség új elnöke
Fontosnak nevezte a Magyar Tűzoltó Szövetség új elnöke, hogy a szakmát egyeztetett állásponttal képviselje a kormányzattal, az önkormányzatokkal, illetve a felügyeleti hatóságokkal folytatott párbeszédben.
2013.03.02 19:36MTIDobson Tibor tűzoltó dandártábornok, akit szombaton választottak meg a mintegy 1100 egyesület 20 ezer tagját képviselő szövetség elnökévé a budapesti tisztújító küldöttközgyűlésen, ugyanakkor kiemelte: a megyei szövetségeknek, az önálló tagozatoknak meg kell maradniuk, és erősíteniük kell a kapcsolatokat a tűzoltósággal és más rendvédelmi szervekkel, a polgárőrséggel a közbiztonság javításáért.
A Magyar Tűzoltó Szövetség új elnöke - aki volt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, majd hivatalvezetője, korábban pedig fővárosi tűzoltóparancsnok-helyettes is, jelenleg pedig a katasztrófavédelem, a rendőrség, a szakszolgálatok, a vámőrség és a büntetés-végrehajtás mintegy 80 ezer dolgozójának képviseletét ellátó Magyar Rendvédelmi Kar elnöke - arról is szólt: szeretné elérni, hogy az önkéntes tűzoltó-egyesületek újra ugyanolyan vagy magasabb összegű támogatást kapjanak, mint az 1998 és 2002 közötti időszakban, amikor évente 400 millió forintra számíthattak.
Eddig Bende Péter nyugalmazott vezérőrnagy, volt fővárosi tűzoltóparancsnok látta el több mint egy évtizeden át az ország legnagyobb civil tűzoltószervezetének elnöki tisztségét, de az idei tisztújító küldöttgyűlésen már nem jelöltette magát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


