Előrehozott választás vagy kisebbségi kormány?
Cselekvőképes kormányt akarnak, de másként
Fodor Gábor és Orbán Viktor szombati találkozójukon abban egyetértettek, hogy cselekvőképes kormányra van szükség, de míg a Fidesz elnöke az előre hozott választásban látja a megoldást, az SZDSZ vezetője csak akkor tartaná ezt lehetségesnek, ha sem a kisebbségi kormány cselekvési terve, sem pedig az ezt követő szakértői kormány nem válna be.
2008.06.21 17:24MTI
Fodor Gábor és Orbán Viktor a Parlamentben tartott csaknem másfél órás tárgyalásuk után közösen tartottak sajtótájékoztatót, amelyen mindketten hangsúlyozták, hogy hasonlóképpen látják az ország helyzetét, de a megoldást másként képzelik el. Orbán Viktor ismét megerősítette, hogy az előre hozott választásokat tartja megoldásnak az ország helyzetére, mert szerinte a kisebbségi kormányzati munka kudarcot kudarcra halmoz, és komoly veszélyeket, veszteglést, sodródást, vergődést jelent Magyarország számára.
Fodor Gábor viszont azt mondta, először azt szeretnék, ha a jelenlegi kabinet cselekvési programot alkotna. Ha ezt a programot nem tartja az SZDSZ elfogadhatónak, akkor jöhetne egy szakértői kormány, és ha ez sem vezet eredményre, csak akkor lehet szó előre hozott választásról - hangsúlyozta. "Az én fejemben az ív egyértelmű" - mondta a liberális politikus, aki úgy fogalmazott: "ha majd elérkezünk a hídhoz annál a bizonyos folyónál, akkor kell rajta átmenni".
Arról, hogy az SZDSZ szabott-e határidőt ennek a folyamatnak, Fodor Gábor azt mondta, hogy a jövő héten ülnek le tárgyalni az MSZP-vel, és utána többet tud mondani erről. Orbán Viktor ugyanakkor úgy vélte: akciótervet a Fidesz már kért a kormánytól, és fejben sem lehet tartani, hány ilyet készített a kabinet, volt "öt pont, tíz pont, nyolcvan pont, száz lépés".
Mint mondta, a szakértői kormány javaslatát pedig egyszer már felvetették, amikor "a válság nyilvánvalóvá vált az önkormányzati választásokat követően", és szerinte akkor lett volna egy történelmi pillanat, hogy létre is jöjjön a szakértői kabinet. Ennek esélyét azóta csökkenőnek látják, ezért az előre hozott választások hívei. "Várjuk meg, míg a szabad demokraták ennek a hosszú listának a végére érnek, ennek az időhorizontja nem világos még a számunkra" - tette hozzá. A
rra a kérdésre, hogy ugyanazt értik-e a szakértői kormány alatt, Fodor Gábor azt mondta, hogy annak részleteiről nem beszéltek, míg Orbán Viktor úgy fogalmazott: "e tekintetben a két párt különböző malmokban őröl még". Mint mondta, a Fidesz az előre hozott választások után alakuló új kormányt nem szakértői kormánynak, hanem nemzeti válságkezelő kormánynak képzeli el, míg az SZDSZ szerint választások nélkül, a jelenlegi parlamenti felállás mellett jönne létre szakértői kormány, ha a mostani kabinet nem tud cselekvőképes benyomást kelteni.
A szabad demokraták elnöke kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy nem gondolkodnak a szocialistákkal való koalíció újrakötésében, és a jövőben ellenzéki pártként akarja vezetni az SZDSZ-t.

Arra a kérdésre, hogy korábban Fodor Gábor az előre hozott választások kapcsán feltételeket fogalmazott meg, többek között, hogy egy párt se módosítsa azt alkotmányt, Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a szombati megbeszélés előfeltételek nélkül jött létre, és ha még egyszer le szeretnének ülni tárgyalni, akkor ez a helyes magatartás. Kijelentette: a Fidesz nem köt semmiféle alkut, vagy átláthatatlan megállapodást, hiszen az előre hozott választás nem a Fidesz vagy az SZDSZ, hanem az ország érdeke.
Orbán Viktor a sajtótájékoztatón is hangsúlyozta, és a tárgyalásra készült Fidesz-állásfoglalásban is szerepel, hogy a jövőre nézve ígéretes, hogy a SZDSZ olyan elnököt választott, aki nem vett részt "a magyar demokrácia szégyeneként nyilvántartott" 2006-os "hazugsághadjáratban". "Ez a párbeszéd lehetőségét megalapozza, sőt kiszélesíti a számunkra, ezért jöttünk jó érzésekkel, és ezért is távozunk jó érzésekkel a mai megbeszélés után" - fogalmazott Orbán Viktor, aki köszönetet mondott Fodor Gábornak és az SZDSZ-nek a találkozás lehetőségéért.
A sajtónak kiosztották azt az állásfoglalást, amelyet a Fidesz készített a tárgyalásra. Ebben a legnagyobb ellenzéki párt azt rögzítette, hogy Magyarországnak változásra van szüksége, mert sem a belgazdasági, sem a világgazdasági folyamatokból adódó kihívásokra nincs felkészülve. Az állásfoglalás szerint a kormánynak nincsen programja és felhatalmazása sem, ami ellentétes rendszerváltozáskor felépített alkotmányos rendszer eszméjével.
A nagy sajtóérdeklődésre számot tartó találkozó után mindkét pártelnök nyitott volt a tárgyalások folytatására. A találkozón az SZDSZ-t a pártelnök mellett két ügyvivő, Gusztos Péter és Gulyás József képviselte, Orbán Viktort pedig Navracsics Tibor frakcióvezető és Varga Mihály alelnök kísérte el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06