A kormányfő egyetért az elvekkel
Ígéret a panellakóknak
Az őszi parlamenti ülésszak nyitányaként dönthetnek a képviselők az új távfűtés-támogatási rendszerről - írta szombati számában a Népszabadság.
2008.06.21 11:57Népszabadság OnlineA kormányfő egyetért az elvekkel és a megoldási javaslatokkal, a jogszabályi képletek júliusra elkészülnek, ez után következik a pártokkal és a civil szervezetekkel való egyeztetés, majd ősszel a szavazás. A fűtési szezonra készen lehetnek az új szabályok. A Népszabadságot Szanyi Tibor, szocialista képviselő, az MSZP frakción belül alakult távfűtési munkacsoport vezetője arról tájékoztatta: az MSZP és a kormány múlt heti, Dobogókőn tartott tanácskozásán már beszéltek erről a témáról.
A politikus szerint a távfűtésre rakódó 20 százalékos áfa 5 százalékra csökkentése most nem megoldás, ám még ebben a ciklusban meg kell történnie. A kiadások valódi csökkentéséhez a lakókat is érdekeltté kell tenni az évi 80-100 milliárd forintra rúgó lakótelepi energiafogyasztás csökkentésében. Ennek érdekében a távhőár-támogatás feltételéül szabnák a lakás korszerűsítési programban való részvételt. A vállalás megvalósítására a jelenlegi tervek szerint két év türelmi időt biztosítanának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


