Hosszasan tartózkodnak közterületen
Hajléktalanellátás: súlyos jogbizonytalanságra figyelmeztet az ombudsman
Súlyos jogbizonytalanságra figyelmeztet Szabó Máté a hajléktalanellátás területén.
2013.02.28 11:16MTIA budapesti ellátórendszer krízisidőszaki működéséről szóló gyorsjelentése szerint a megfelelő szabályozás hiányából következik, hogy hajléktalan emberek hosszasan tartózkodnak közterületen - közölte az ombudsman hivatala csütörtökön az MTI-vel.
Az alapvető jogok biztosa azt javasolja, hogy az ellátásra kötelezett valamennyi önkormányzat a téli krízisidőszak előtt készítsen ellátási tervet. Az emberi erőforrások miniszterénél pedig azt kezdeményezte, hogy gondoskodjon az ellátás jogbizonytalanságainak megszüntetéséről - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Tapasztalataik és az érintett intézményektől kapott adatok, szakvélemények nyomán a gyorsjelentés megállapítja, hogy "a sajtóban megjelent egyes állításokkal ellentétben nem azért növekedett meg az utcán élő hajléktalanok száma, mert az Alkotmánybíróság tavaly novemberben megsemmisítette a közterületen élés szankcionálását lehetővé tevő, alaptörvény-ellenes jogszabályt".
A vizsgálat azt mutatta ki, hogy megfelelő szabályozás hiányában az ellátórendszer intézményei és a hajléktalanok is eltérően értelmezik a nappali melegedők igénybevételének lehetőségét. Ennek következtében a hajléktalanok nap közben hosszasabban tartózkodnak a közterületeken abban a hitben, hogy naponta csak egy – vagy nappali, vagy éjszakai - szolgáltatást vehetnek igénybe - írták.
"A sajtóhírekkel ellentétben az ombudsman arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben az utcán élés tényét önmagában nem lehet szankcionálni, a hatóságoknak más jogszabályok alapján, például a közrend, a közbiztonság, a közegészségügy biztosítása érdekében van módjuk fellépni a problémás magatartást tanúsítókkal szemben" - olvasható a közleményben.
A gyorsjelentés kitér arra is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelentős forrásokkal segíti a hajléktalan emberek krízisellátását, viszont az ombudsman szerint a pályázati forrásokat tervezhetőbbé, a téli hónapokban inkább elérhetővé kellene tenni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06