Pedagógus-utánpótlás
Megjelent a Klebelsberg-ösztöndíjról szóló kormányrendelet
Megjelent a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjról szóló kormányrendelet, a kabinet által alapított ösztöndíj célja a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező pedagógus-utánpótlás biztosítása.
2013.02.27 13:24MTIA Magyar Közlönyben közzétett rendelet szerint a pályázat benyújtására az jogosult, aki annak időpontjában egységes, osztatlan tanárképzésre felvételt nyert vagy már tanulmányokat folytat, valamint vállalja, hogy a tanárképzésben végzettséget és szakképzettséget szerez, az oklevél megszerzését követően - a rendeletben foglaltak szerint - a szakképzettségének megfelelő foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesít, illetve tart fenn.
A juttatás a pályázat elnyerése után havonta azon félévek időtartama alatt folyósítható, amelyek során az ösztöndíjas hallgatói jogviszony fennáll. A tanulmányok ütemezése során az ösztöndíjast a képző intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában rögzített jogok és kötelezettségek illetik meg. Az ösztöndíj működtetéséért az oktatásért felelős miniszter felel, közreműködik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) és a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Bizottság (KÖB).
Az utóbbi egy legfeljebb tizenegy tagú testület, tagjai a miniszter által megbízott köznevelési és felsőoktatási vezetőkből és szakértőkből, a Klik által delegált szakértőkből, továbbá a Magyar Rektori Konferencia által a tanárképzés három fő területéről delegált szakértőkből kerülnek ki. A grémium elnökét, a testület tagjai közül, a miniszter bízza meg.
Az ösztöndíjat első alkalommal augusztusban hirdetik meg, és az őszi félévben folyósítják. Az oktatási államtitkárság korábbi tájékoztatása szerint a program keretében havi 25 ezer, de egyes kiemelt természettudományi szakok esetében akár 75 ezer forintos ösztöndíjat is kaphatnak a hallgatók.
A tájékoztatás szerint a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj célja valamennyi új, osztatlan tanárszakot, de elsősorban az ember- és természetismeret műveltségi terület tanári szakjait választó tanárjelöltek számának növelése, hiszen ezen a területen van a leginkább szükség a friss, jól képzett tanárokra. Mint írták, az elmúlt 20 évben, de különösen 2004 után jelentős mértékben csökkent a tanárképzésre jelentkezők száma.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


