700 millió forint
Négyszáz hallgató kapott ösztöndíjat a Pannon Egyetem projektjében
Száz oktató és több mint négyszáz, ösztöndíjban részesülő hallgató vett részt a Pannon Egyetem tudományos képzését támogató, 700 millió forintból gazdálkodó projektben - ismertették pénteken a veszprémi intézményben.
2013.02.15 12:55MTIGerencsér András egyetemi tanár, a projekt szakmai vezetője elmondta: a Pannon Egyetem több tehetséggondozó műhelyt tart fenn, és hét doktori iskola működik az intézményben. A pályázat keretében további lendületet kaptak a kiemelt képességű hallgatók támogatásához - tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a Pannon Egyetem és konzorciumi partnere, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében benyújtott pályázata 2011-ben 669 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott; a projekt 2011. augusztus 1-jén indult és 2013. július 31-én zárul.
A Tudományos képzés műhelyeinek támogatása a Pannon Egyetemen című projekt célja az intézmény tehetséggondozó műhelyeinek összehangolt fejlesztése, továbbá olyan feltételek megteremtése, amelyek lehetőséget biztosítanak a tehetséges hallgatók számára tudományos kutatómunkájuk egyéni és szervezett fejlesztésére.
Az elmúlt másfél évben a projekt részeként mintegy száz oktató és több mint négyszáz hallgató több külföldi és hazai konferencián vett részt; neves vendégelőadókkal számos kurzust és képzést szerveztek - ismertette az eredményeket a szakmai vezető.
A projekt keretében több konferenciát szerveztek, a karok képviselői pedig minden évben a Kiemelkedő tudományos eredményeket elért hallgató elnevezésű díjra jelölhettek arra érdemeseket.
Az infrastruktúrafejlesztés részeként számos nagy értékű műszert, valamint a kutatásokhoz elengedhetetlenül szükséges kutatási anyagokat, vegyszereket, laboreszközöket szereztek be - összegezte Gerencsér András.
Kapcsolódó írások:
- Visszautasítja az offshore-vádat az NFÜ pályázatán nyertes projektgazda
- Kezdődhet a csepeli szociális városrehabilitációs projekt megvalósítása
- Magyar kutatócsoport is részese az Emberi Agy Projektnek
- K+f projektekre nyert hárommilliárd forintot a Debreceni Egyetem
- Lezárult a Nemzeti Hálózatfejlesztési Projekt első szakasza
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


