Magyarország jó utat választott
Kiss Péter tárgyalni akar a koalíció helyreállításáról
Az elmúlt két évben elért eredmények megtartásához biztosítani kell a kormányzás feltételeit, ezért az MSZP a koalíció helyreállítására vonatkozó tárgyalásokat kíván folytatni az SZDSZ-el. Ezt Kiss Péter, a szocialista párt alelnöke, kancelláriaminiszter mondta pénteken Egerben.
2008.06.20 16:21MTIMagyarország jó utat választott az elmúlt két évben és az idén a gazdasági növekedés üteme már elérheti a 3 százalék körüli értéket - közölte Kiss Péter a szocialista párt Heves megyei szövetségi tanácsának ülését megelőző sajtótájékoztatón. A politikus azt mondta, az ország egészéért érzett felelősség miatt "nem szabad kishitűnek lenni" az SZDSZ-szel folytatandó tárgyalások során.
Az MTI tudósítójának kérdésére, hogy a koalíció helyreállítása érdekében az MSZP hajlandó lenne-e teljesíteni egy miniszterelnök-cserére vonatkozó esetleges liberális feltételt is, Kiss Péter megjegyezte: nem tudnak ilyen feltételről, erről szóló híreket csak a sajtóban olvasott. Szerinte a együttműködés kulcsa a programok egyeztetése, az együttműködés mélysége pedig a programok összevethetőségének függvénye.
Az MSZP alelnöke közölte: pontosabb értékítéletet ad az ország helyzetéről a Daimler-Benz gyártelepítése Kecskemétre, illetve az európai innovációs intézet Budapestre költözése, mint az ellenzéké, amely bukott, romokban heverő országként ábrázolja Magyarországot. Kiss Péter emlékeztetett arra, hogy 2006-ban a magyar gazdaságnak szembe kellett néznie azzal a kihívással, hogy amennyiben nem hozza meg a szükséges intézkedéseket, elveszíti a felzárkózás esélyét. A jelenlegi folyamatok ugyanakkor szerinte azt igazolják, hogy téves volt egyes közgazdászkörök azon korábbi állítása, amely szerint Magyarországnak a balti államok által választott úton kell járnia.
Ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy a többi között a hitelpiaci válság és az elszabadult energiaárak nyomán a balti államokban, ahol korábban néhány tizedszázalék-pontnyira voltak a maastrichti mutatók teljesítésétől, mára kétszámjegyűre ugrott az infláció. Hozzátette: Bulgáriában 16 százalékos, Csehországban 7,6 százalékos a pénzromlás üteme.
Az MSZP alelnöke kifejezte reményét, hogy az elmúlt évek intézkedéseinek eredménye az államháztartás egyensúlyának helyreállása mellett a növekedési adatokban is tetten érhető majd. Ez azt jelenti, hogy az év második felében már 3 százalékot meghaladó lehet a gazdaság bővülése. A kormányzat arra építi politikáját, hogy ez a következő időszakban kedvező hatással legyen az emberek életszínvonalára, vagyis meglátszódjék az emberek pénztárcáján is - mondta a kancelláriaminiszter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


