A Rábán
Már másodfokú az árvízvédelmi készültség Szentgotthárdnál
Másodfokúra emelte az árvízvédelmi készültséget a Rába szentgotthárdi szakaszán a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.
2013.02.26 17:51MTIBalogh Nikoletta, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közölte: a Répcén is árhullám indult el, ezért a Répce menti településeken is védekezésre kell készülni.
Szakonyfaluban két családi házat veszélyeztet az árvíz. A lakók elhagyták a veszélyeztetett épületeket, és ideiglenesen rokonoknál szállnak meg. Őriszentpéteren a mentőállomást védik homokzsákolással, és Ostffyasszonyfán is hasonló módon akadályozzák meg, hogy a Cser-patak elöntse a mélyebben fekvő területeket.
A rendőrség intézkedik a Pinkamindszent és az osztrák határátkelő közötti közút osztrák oldalának lezárása érdekében, a magyar oldalon ez már délelőtt megtörtént - írta a szóvivő.
A Vas Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóságon megkezdte működését a vészhelyzeti központ, és megerősített szolgálatot lát el a körmendi hivatásos tűzoltóság is. Szentgotthárdon délután összeült a helyi védelmi bizottság, az érintett településeken a polgármester és a a katasztrófavédelmi szakemberek irányításával zajlik a védekezés.
A közlemény szerint eddig nyolc településen összesen 17 ezer homokzsákot használtak fel. Jákon, Szentpéterfán, Ostffyasszonyfán, Rádóckölkeden, Őriszentpéteren, Csörötneken, Sorokpolányon és Balogunyomban folyik homokzsákos védekezés, és három településre telepítettek nagyteljesítményű szivattyúkat.
Vízátfolyások miatt jelenleg teljes az útzár Csákánydoroszló és Kemestaródfa, Ják és Balogunyom, Körmend és Pinkamindszent között, valamint a 87107-es mellékúton Csákánydoroszló körzetében - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06