Emléknap
Fidesz: a kommunizmussal újra és újra szembe kell nézni
A kommunizmus nem csak a múlt, "mindaddig újra és újra szembe kell néznünk vele, amíg a köztünk élő kommunisták ezt nem teszik meg, és nem ismerik el saját felelősségüket abban, hogy tönkretették az országot".
2013.02.25 17:26MTIA kommunisták és volt szövetségeseik közül a legveszélyesebbek azok a képmutatók, akik "ma naponta sunyi módon fogalmaznak meg kiáltványt a demokráciáért és köztársaságért".
A korábbi baloldali kormányok képmutatása és tehetetlensége után a Fidesz folytatja a múlttal való szembenézést, a kommunizmus bűneinek tudatosítását és az áldozatok kárpótlását - hangsúlyozták közleményényükben.
Kitértek arra is, hogy 50 százalékkal megemelték a kommunizmus áldozatainak juttatását, és folyik az egykori kommunista vezetők nyugdíjának felülvizsgálata is, így megszűnhetnek az önkényuralom kiépítésében és fenntartásában legaktívabban közreműködők igazságtalan előjogai.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


