Nem elég szóban emlékezni
DK: a kormány teremtse meg az ügynökakták nyilvánosságát!
A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri a kormányt, hogy vegye elő, és érdemben tárgyalja az LMP által korábban benyújtott, az ügynökakták nyilvánosságáról szóló javaslatot.
2013.02.25 14:01MTIA független Molnár Csaba hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapján nem elég, ha csak szóban emlékeznek meg az áldozatokról, szükség van a tettekre is.
A képviselő szavai szerint amíg a jobboldal gyakran elhallgatja és viszonylagosság teszi a fasizmus bűneit, addig a baloldal gyakran ugyanezt teszi a kommunizmus bűneivel. A DK viszont úgy gondolja, hogy nincsen különbség, mert a bolsevizmus gaztetteit még a nácizmus felett aratott diadal sem mentheti - jelentette ki.
Hozzátette, a Demokratikus Koalíció fejet hajt a szovjet típusú rendszerek áldozatai, a meggyilkoltak, a megnyomorítottak, a deportáltak, a kifosztottak és a kényszermunkára hajtottak emléke előtt. Nem lehet hiteles antifasiszta az, aki a kommunistának nevezett rendszerek vétkeit tagadja, kisebbíti vagy elhallgatja, nem lehet demokrata, aki nem ítél el válogatás nélkül minden diktatúrát és önkényuralmat - tette hozzá.
Molnár Csaba kijelentette: a múlt egy darabja viszont még mindig itt él velünk, ugyanis az ügynökkérdést és az ügynökakták ügyét nem sikerült rendezni. A mostani kormánykoalíciónak lenne erre van ereje, de úgy néz ki, hogy akarata nincs - mondta. "Betömték a múlt megismerhetőségének kapuját és nyitás helyett a kibeszéletlenséget és az őszintétlenséget választották" - jelentette ki.
A DK arra kéri a kormányt, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapján ne csak beszéljen, de cselekedjen is - hangsúlyozta a politikus. A parlament előtt fekszik a még az LMP parlamenti frakciója által benyújtott, az ügynökakták megnyitásáról és megismerhetőségéről szóló javaslat - hívta fel a figyelmet. A képviselő ezért azt kérte, hogy a parlament kezdje el tárgyalni a javaslatot, mert - véleményük szerint - ezt követően akár már egy hónapon belül meg lehet alkotni a szükséges jogszabályokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06