Székelyzászló-ügy
A szegedi városháza dísztermében is kitűzték a székely zászlót
A szegedi polgármesteri hivatal homlokzata után a városháza dísztermében is kitűzték péntek délelőtt a székely zászlót Gyimesi László tanácsnok, a Fidesz helyi elnöke javaslatára.
2013.02.22 10:56MTIAz indítványt ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a szegedi közgyűlés, a szocialista képviselők többsége azonban nem vett részt a voksolásban.
Botka László (MSZP) polgármester kifejtette, álláspontja szerint nincs szükség közgyűlési döntésre a székely zászló kitűzéséhez a városháza épületére vagy a díszteremben. A politikus emlékeztetett rá, hogy korábban, amikor Gyimesi László kezdeményezte a lobogó kihelyezését a városháza homlokzatára, utasította a hivatal technikai alkalmazottait, nyújtsanak ehhez segítséget. A zászlót akkor végül Tóth Péter, a Jobbik Csongrád megyei elnöke helyezte el.
A szocialista politikus ugyanakkor azt mondta, hogy a határon túli magyarok érdekét a legkevésbé az szolgálja, ha konfliktusokat gerjesztenek Magyarország és Románia között. Hozzátette: ezért nem vesz részt a voksolásban.
Gyimesi László hangsúlyozta, az indítvány nem a zászló fizikai kitűzésére irányult, hanem arra, hogy Szeged toleráns, befogadó városként kifejezi szolidaritását a székelyföldi magyarokkal, és támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló jogszerű törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését.
A lobogót a tanácsnok és Póda Jenő fideszes képviselő tűzte ki a díszteremben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


