Gyurcsány a szakadék szélére vitte az országot?
Dávid Ibolya: konzervatív fordulatra van szükség Magyarországon
Konzervatív fordulatra van szükség Magyarországon, egy olyan konzervatív fordulatra, amelynek a gazdaságpolitikában, a társadalompolitikában és a nemzetpolitikában is meg kell jelennie - fogalmazott Dávid Ibolya pártelnök.
2008.06.20 06:45MTIVéleménye szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök "harmadik utas politikája" szakadék szélére vitte az országot. Dávid Ibolya úgy fogalmazott: elindult egy átrendeződés a politikai pártok között. Mint mondta, a szocialista párt a "békés semmittevésbe" és a "bársonyos változtatásokba" próbál menekülni, hogy korábbi tagjait visszaszerezze, a Fidesznél pedig tompulnak a versenyellenes megnyilvánulások.
Mint mondta, egy élhetőbb Magyarország legfontosabb feltétele az, hogy az a maroknyi hazai politikus, valamint az a politikai hozzáállás változzon meg, ami az elmúlt éveket jellemezte. Véleménye szerint a politikusoknak olyan kérdésekben kellene egyetértésre jutniuk, amelyek az ország alapvető érdekeit szolgálják. Hozzátette: a korrekt politizálásnak nincs alternatívája sehol a világon. Kiemelte: a politikusok nem kerülhetik ki a korrekt párbeszédet, a közös nevező keresését.
Mint mondta, addig fog a politika port hinteni az emberek szemébe, míg az állampolgárok ezt hagyják. Az MDF elnöke hangsúlyozta: a "jobboldal teljes elárulásának" tekinti, hogy a Fidesz elnöke a Kéri László politológus által szervezett májusi zártkörű rendezvényen a kiszivárgott hírek szerint azt mondta, hogy nem akart választást nyerni 2006-ban. Ezért az egész jobboldalnak kijár egy bocsánatkérés - tette hozzá.
Dávid Ibolya a közéleti klub estjén beszélt az MDF nemzeti adószabadság programjáról is. Kérdésre válaszolva az ellenzéki pártelnök azt mondta: az SZDSZ-en, a Fidesz-KDNP-én és az MDF-en múlik, hogy lesz-e előre hozott választás Magyarországon. Feltétel nélkül az MDF semmit nem támogat - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


