Gasparovic-látogatás
Szlovák önkormányzat: Gasparovic szerepet vállal a kompromisszumkeresésben
Ivan Gasparovic szlovák államfő nagyon lényegesnek tartja a kompromisszumok keresését, a vitás kérdések megoldását a kisebbségi ügyekben, és ebben maga is nagy szerepet vállal.
2013.02.20 11:55MTIA Budapesten hivatalos látogatáson tartózkodó Ivan Gasparovic szerdán a magyarországi szlovák nemzetiség képviselőivel találkozott a Szlovák Intézetben. Az esemény kapcsán Fuzik János közölte, Ivan Gasparovic mindig is érzékenyen figyelt a határon túli szlovákok helyzetére, és ez nem csak gesztusokban, frázisokban nyilvánul meg.
Emlékeztetett, bár kilenc éve nem járt szlovák köztársasági elnök hivatalos látogatáson Magyarországon, Ivan Gasparovic néhány évvel ezelőtt nem hivatalos útja alkalmával felkereste a pilisszentkereszti szlovák közösséget.
Mostani látogatásán az elnök a Szlovák Köztársaság létrejöttének 20. évfordulójával kapcsolatban hangsúlyozta, a határon túli szlovákoknak végre önálló anyaországuk van, amelyre büszkék is lehetnek, hiszen a visegrádi csoport (V4, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) tevékeny tagja, és a négy ország közül elsőként már a közös uniós fizetőeszközt, az eurót is bevezette - idézte fel Fuzik János.
Az Országos Szlovák Önkormányzat vezetője üdvözölte, hogy Ivan Gasparovic és magyar kollégája, Áder János keddi tárgyalásukon nem kerülték meg a nyitott kérdéseket, így a kettős állampolgárság ügyét sem.
Mint mondta, a magyarországi szlovák kisebbség helyzete eltér a szlovákiai magyarokétól, mert ők már 300 éve élnek kisebbségként, az anyanemzettől elszakadva. Céljuk, hogy a törvények adta lehetőségeket kihasználva megőrizzék kultúrájukat és nyelvüket, és éljenek a kisebbségeknek biztosított jogokkal - magyarázta.
Úgy vélte, ehhez fontos a fiatalok megszólítása is, hogy az ő figyelmüket is felhívják a gyökerek megőrzésének és a kultúra ápolásának jelentőségére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06