Kedvezményeket kaphatnának
Kósa: ösztönzésről szólna az új megállapodás a bankokkal
A bankokkal megkötendő új megállapodás az ösztönzésről szólna, vagyis, ha egy bank erősíti a hitelkihelyezést, akkor jelentős kedvezményeket kapna a bankadóból.
2013.02.19 09:29MTIKósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke kedden a TV2 Mokka című műsorában beszélt erről. "Egyfajta ösztönző rendszer a bankoknak, hogy amennyiben egy bank a hitelkihelyezést azt erősíti, növeli a gazdasági finanszírozást, akkor a bankadóban kap könnyebbséget" - fogalmazott Kósa Lajos a tervezett megállapodásról szólva.
Hozzátette: az év második felében indulhat el a rendszer. Kósa Lajos az OECD a magyarországi nyugdíjak megadóztatására vonatkozó ajánlására reagálva azt mondta: "valakinek elgurult a gyógyszere", ha azt gondolják, hogy a nyugdíjak adóztatása lenne bármire megoldás.
A Haza és Haladás valamint az Együtt 2014 hétfőn bemutatott gazdaságpolitikai elképzelései kapcsán a Fidesz ügyvezető alelnöke azt mondta, nagyon kevés a konkrétum, abból nem derül ki, hogy mit akarnak. "Az elszólásokból annál inkább" - tette hozzá.
Kósa Lajos szerint a minimálbér csökkentése "konzekvens álláspontja Bajnaiéknak", hiszen már korábban ellenezték gazdasági oldalról a minimálbéremelést. Világos az is, hogy adót akarnak emelni - jegyezte meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


